Túl a felezővonalon

2020. május 01. 15:51

Neves napokra emlékezünk ezekben a karanténverte hetekben.

2020. május 01. 15:51
Molnár Balázs
Demokrata

„Történelmi időket élünk, és neves napokra emlékezünk ezekben a karanténverte hetekben. Május 2-án, vagyis e lap megjelenését követő szombaton ünnepelhetjük az első szabadon választott Ország­gyűlés megalakulásának harmincadik évfordulóját. Múlt szombaton, azaz április 25-én volt az első kétharmados jobboldali győzelem tizedik »születésnapja«.

Egy harmadik fontos jelképes kilométerkőhöz is elérkeztünk, hiszen a mostani parlament megbízatásának félidejét is nagyjából most éljük. Attól függ, hogy számítjuk, hiszen a jelenlegi törvényhozási ciklus nyitóülése 2018. május 8-án volt, a választásra pedig előtte egy hónappal, 2018. április 8-án került sor. Legalább három okunk van tehát arra, hogy az Alapjogokért Központ kormányzáskutatási projektje keretében áttekintsük, hogy állnak a kormány és a különböző politikai erők történelmi, korszakos, illetve ciklusdimenzióban vizsgálódva.

Célszerűnek látszik az elsővel, a történelmi dimenzióval kezdeni, hiszen nem túlzás így nevezni a magyar demokrácia elmúlt három évtizedét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. május 03. 13:22
"Neves napokra emlékezünk ezekben a karanténverte hetekben." Gréczy Zsolt meg nedves napokra emlékezik, nála nem a karantén verte.
galancza
2020. május 02. 12:11
Molnár úr kérlek alássan!Én nem vitatom a jóindulatodat de óriási tévedésben vagy hogy az használ a Fidesznek ha eltagadjátok,megszépítitek a kényelmetlen tényeket.Bármilyen furcsán hangzik de azokról is beszélni kéne őszintén,és becsületesen elemezni és tisztességesen levonni a tanulságokat a jövő érdekében.Ez sokkal többet segítene a Fidesz 2022-es győzelméhez,mint az önfényezés Molnár úr kérlek alássan!
galancza
2020. május 02. 12:06
Molnár úr kérlek alássan!Azt azért meg kellett volna említened hogy 92-ben Csurka István előre megmondta totálisan a 94-es végeredményt,és az mszp-szdsz koaliciókötést.Amit nagyon kevesen hittek el,és nagyon sok középjobbos politikus,újságíró és átlagember is elmebetegnek nevezte emiatt Csurkát,ahogyan a sajnos OV-ék is akik akkor még szélsőbalosok voltak.Szóval ezek a dolgok brutálisan a 92-es helyzethez tartoznak és ezt egy ilyen elemzésben igenis meg kéne említeni a tisztánlátás érdekében.Ahogyan azt is hogy OV-ék 94 után tiszteletre méltó módon belátták hibáikat és jóirányba kezdetek változni,és azóta be is bizonyították hogy nem csak szavakban hanem valóban is jobboldali,magyar politikusokká váltak.BÁrmennyire is kényelmetlen de nem szabadna letagadni hogy melyik oldalról indult a Fidesz.Ezt nem cinizmusból,rosszindulatból írom hanem mert tisztán,őszintén kell bemutati,elemezni a múltat,pont azért hogy ne essenek bele semmilyen szempontból az akkori hibákba.Mert sajnos azért vannak a régi hibákra egyértelműen utaló jelek.Na nem azt mondom hogy balos,kozmopolita irányaba haladna a Fidesz,mert szerencsére erről szó sincs,a körülményekhez képest egész jól vezetik az országot gazdasági,poilitkai,emberi szempontokból is, de sajnos a 94 előtti gőg,nagyképűség,arrogancia előjött OV-ékból az elmúlt 3évben.Sajnos emiatt szerepelt önmagához képest rendkívül jól a vérgőzös,botmixeres ellenzék ősszel,és ezért van 50% esélyük győzni 2 év múlva.Molnár úr kérlek alássan!Ha korrekt újságíró,elemző lennél akkor a negatívumokról is szót ejtenél.
BőröndÖdön
2020. május 01. 16:32
A rendszerváltás elbukott.Újra pártállamban élünk.:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!