Az olimpián kiugró sikert elérni legalább annyira nehéz, mint kijutni

„A 2008-as pekingi olimpia után jutott ki újra a nyári játékokra a magyar női kézilabda-válogatott. Mit jelent ez a sportágnak?

Jelenleg szinte mindent a jövőt illetően, az egész magyar kézilabdázás sikere a kijutás. Az érdem a játékosoké, de ugyanúgy a teljes stábé, a kluboké, amelyek segítettek minket mindenben, és remélem, azok a szurkolók, akik sajnos nem lehettek ott Győrben, legalábbis bent a csarnokban, szintén magukénak érzik, mert sok energiát, szeretetet kaptunk és kapunk tőlük. 

És Elek Gábornak?

Semmi eddigivel össze nem mérhető. A nemzeti válogatott más dimenzió. 

A szerbek elleni ki-ki meccsen az utóbbi idők legjobb játékát mutatta a magyar csapat, gyakorlatilag egy percig sem volt kérdés, melyik válogatott nyeri a kulcsfontosságú találkozót. Mikor érezte először azt, hogy megvan a mérkőzés, és ezzel szinte biztosan a tokiói kvalifikáció is?

Láttam, hogy ez a csapat egy irányba húz, és ilyenkor csodákra képes. A játékosok tudták, átlátták, érezték ennek a hétvégének a jelentőségét. A meccs közben nagyon jól sültek el a játékaink, szinte minden »ült«, egyre felszabadultabbak lettek a pályán lévők, így a hajrában már mosolyoghattunk. Ez fantasztikus érzés. 

Egy olimpiára mindig nehezebb kijutni, mint ott kiugró sikert elérni. Mire lehet képes a magyar csapat a nyári játékokon?

Ez egy gyakran elhangzó, jól mutató mondat, de nem feltétlenül igaz. Az olimpián kiugró sikert elérni legalább annyira nehéz, mint kijutni oda, bár kétségtelen, hogy csak nyolc európai csapat szerepelhet Tokióban, feleannyi, mint egy Európa-bajnokságon, és alig több mint a fele a világbajnokságok európai mezőnyének.”