Az igazi győztesek

2021. július 13. 14:13

Az Európa-bajnokságot Olaszország nyerte meg, de a torna győztesei mi, magyarok vagyunk.

2021. július 13. 14:13
Bohár Dániel
Bohár Dániel
Origo.hu/888

„2021. június 19-én délután háromnegyed 4-kor egy ország, a Kárpát-medence és a világ magyarsága egyszerre üvöltötte azt, hogy gól. Fiola Attila franciák ellen szerzett óriási gólját a Puskás Arénában átélni több mint felemelő érzés volt. Lassan egy hónapja történt, de ebben a pillanatban is kiráz a hideg, hogyha rá gondolok. Egy gól, amelytől (majdnem) minden magyar ember úgy érezte magát, mintha az egész Eb-t nyertük volna meg.

Véget ért az Európa-bajnokság, sajnos az a tapasztalatom, hogy ezek a nagyszerű események egyre gyorsabban fejeződnek be. Most néztük a nyitómeccset, de már vége is az egész tornának. Ez az Eb különlegesebb volt, mint az eddigiek közül bármelyik. A részben hazai rendezésű versenyen Magyarország válogatottja is játszott. Őszinte leszek, soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer magyar csapatnak szurkolhatok Budapesten egy nemzetközi labdarúgó kupán.

Megtörtént, és úgy hiszem, egy életben egy ilyen van. Nem, itt nem arra gondolok, hogy egyszer jutunk ki, hiszen biztos vagyok benne, hogy innentől kezdve ez a magyar csapat minden Eb-n ott lesz, ugyanakkor arra már nem látok sok esélyt, hogy újra rendeznek közös (többországos) versenyt. De ki tudja? Ahogy az előbb említett élményem mutatta, bármi megtörténhet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2021. július 14. 02:05
Sajna a drukkerek rózsaszín lelkesedése nemigazán befolyásolja a játékosokat. Lásd az utóbbi 3-4 évtizedet!
zzzz
2021. július 13. 20:48
Dani, kifelejtetted, hogy legfőképpen Orbán Viktor Miniszter Elnök Úr a győztes!
..--..
2021. július 13. 17:42
-zsoltkom- Van érzéke a kurvára keresztény orbánseggre tapadóknak az -igazi- szóval tönkretenni általános és különleges értékeket. Az igazi magyar.. az igazi keresztény.. az igazi Jézus.. az igazi igaz. Így aztán meg is teremtik az igazi rossz Fideszt... igazi rossz Orbánt.. az igazi rossz keresztényt... az igazi rossz Jézust. Miért nem elégedik meg az igazi sztrapacska Bohár, hogy egyszerűen csak örül, amit elért a magyar válogatott? És mert jobb az összes többi csapat, aki legyőzte a magyart, miért nem erre a helyzetre értelmezve értékel és méltat? Lehetne úgy is dicsérni, hogy az a dicséret mindenkinek jólessen. A sportszerűség Bohártól messze áll.
McEmese
2021. július 13. 17:26
Ez hülye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!