A Simicska-árva úgy nem akar vitatkozni a magyar fociról, hogy nem szar minden

2022. június 19. 16:05

Egri Viktor nem érti, hogy miközben szerinte minden szar, miért nyer a magyar válogatott.

2022. június 19. 16:05
null
Tutiblog
PestiSrácok.hu

„Egri Viktor, a G-nap utáni Hírtévé végnapjainak tündöklő csillaga, a Szabadfogás című méltán elfeledett produkció rendszeres vendége lemondta a Nemzeti Sport főszerkesztőjével tervezett vitát. A meghátrálását (ellenkező irányú támadás – MacArthur) azzal indokolta, hogy úgy nem lehet vitatkozni a magyar fociról, hogy nem szar minden.

Apró gyerekként mindenki űrhajós, vezénylő tábornok, esetleg masiniszta szeretett volna lenni, aztán legtöbbünket másfelé sodort az élet. Ahogy a tinédzser lányok többsége sem lett végül felnőttként világmegváltó NGO-knál dolgozó társadalommérnök-muciológus, hanem elmentek például válóperes bírónak vagy fodrásznak. Szóval kevesen vannak, akik azzal foglalkoznak, amire vágytak, de a legtöbben beleszoktunk a szakmánkba. Talán még szeretjük is. De az tényleg ritka, hogy valaki azzal foglalkozik, amit utál, gyűlöl, ki is szoktuk őket röhögni, köztük a pinától undorodó nőgyógyászt meg az erő használatáról lemondó, kiábrándult értelmiségiként merengő Obi-Wan Kenobit a sorozat első három részében.

Meg mint Egri Viktort, aki úgy sportriporter, hogy utálja a sportot, legfőképpen a focit, ami a Föld eme helyrajzi száma alatt természetesen a magyar focit jelenti. 

A Simicska-árva ugyanis arra hivatkozott, hogy a magyar válogatott sikeres szereplése olyan hatással van a közhangulatra, amely nem teszi lehetővé, hogy megfelelően érvényesítse álláspontját a magyar labdarúgással kapcsolatban. Egri úgy véli, »az 50-es évek óta nem ért el a magyar válogatott ilyen csapatok ellen ilyen eredményeket, így hiába nem történt semmi, de látszólag igen« – írja a Mandiner.”

Kapcsolódó

A válogatott sikeres szereplésére hivatkozva mondta le zsurnaliszta vitáját Egri Viktor

„Hiába nem történt semmi, de látszólag igen” – véli az újságíró. Bővebben...

Nyitókép: Facebook 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2022. június 20. 14:50
"így hiába nem történt semmi, de látszólag igen" Ebben van némi igazság, a magyar foci pontosan olyan, mint volt, annyi történt, hogy Marco Rossi összerakott egy ütőképes csapatot, ami sikereket ér el. Ettől még az összes többi csapat és edző pontosan ugyanolyan és azt csinálja, mint azelőtt, semmi sem változott. A sikeres csapatban akadémiás saját nevelések is vannak, az akadémia kezd bizonyítani, én ennyit látok, hogy történt.
kukasmacska
2022. június 19. 23:49
Ezt a júniusi sorozatot (top ellenfelek ellen 7 pont, csoportelsőség, Anglia elsöprése idegenben) miért ünnepeljük (már aki, köpködők mindenhol vannak...) annyira? Azért, mert bravúr. És miért bravúr? Mert lényegesen alacsonyabb szintű a futballunk, mint a három csoportellenfelünké és ezt mindannyian tudjuk. Egy nagyjából azonos szintű (esetleg egy polccal feljebb levő) ellenfél oda-vissza legyőzése után nincs eufória, miért is lenne? Most meg van. Egri Viktor a fenti eredménysor megsüvegelése MELLETT vagy UTÁN bőven és bátran kifejthette volna a kritikáját - mert nyilván kritizálni akart, de nem tette. Vagy azt gondolta, hogy "ebből jól nem jöhetek ki, mert most mindenki ünnepel" ? De mégis kitől tart? A közönségtől? A közvéleménytől? Olvasson bele bármelyik fórumba, a legvérmesebb szurkolók is tudják, sőt leírják, hogy a remek NL szereplés ellenére van gond bőven, klub- és válogatott szinten egyaránt.
Hangillat
2022. június 19. 19:42
Egri Viktort érteni kell. Először is, a megértést segíti a 'szar' szó használata; valójában a 'rassz' fordítva olvasása segít, hogy eljussunk az agyonhasznált rasszizmushoz, amit orvosi javallatra mellőz, mivel szamárköhögés helyett annak felnőttkori, akut változatát, az ökörtüsszentést váltaná ki. Márpedig a "minden rasszista" ellenére nyert a magyar csapat, ám a térdelők erkölcsi nagysága miatt őket illette volna a győzelem. A sportújságíró a sport szó eredeti, fosztóképzős alakját érti-időtöltés, szórakozás. Az angolok káromkodása, a Himnusz megzavarása anti-rasszista indíttatású volt. Harmadik ok, hogy hazafi: nem kívánta leleplezni a tudomására jutott csalást, örömrontó lenni, bár Orbánt, szokásait, stadionjait megveti. Orbán megtévesztő szokása, hogy közlendőit titkárjainak tollba mondja. Bennfentesek szerint aranyhegyű luxus márkájú tollat vagy a csak neki levágott lúd tollát tartja a szája elé. Ahol sérül a jogállam, ott a diktáló valójában diktátor; Orbán ezt leplezi a tollbamondással. Orbán csalással akar eredményt felmutatni az ország anyagi , szellemi kapacitásának elfecsérlésével célja elérésére. A magyar csapat csupa hi-tek robotból áll. Nos, a NER és Orbán ide ontja a temérdek ellopott pénzt. Rossi harmadvonalbeli edző, a stadionépítés kidobott pénz , a futball akadémiák nem az akadémiai futballt szolgálják. Orbán csak így remélhet némi sikert elérni. Nanotechnológia, mesterséges agysejtek AI 3 , 178 millió US dollár egyetlen játékos előállítása. A 8041 fős orvos, mérnök külön büdzsét jelent. Ezért nincs elegendő orvos a közgyógyászatban.! Csak havi 19,000 dollár annak a specialistának az illetménye akit hazai híján alkalmaznak, hogy mesterséges köpetet hozzon létre, hogy azt a robot megfelelő erővel, irányban, távolságra sercinthesse. A játék része,hogy Orbán a mérkőzés után 'elbeszélget' a robotokkal. (Külön salátatörvény készül, amelyben szerepel a tiltás ,hogy róla robot készüljön és az őt megbuktathassa). A valóságban a focisták elkülönítve ámulnak, hogy a róluk mintázott robotok mennyivel jobban játszanak, mint ők. Örülnek, hiszen óriási összegű titoktartási szerződést írtak alá. Boldogok, amikor a nyomkövető kutya az izzadságszagukat nem tudja megkülönböztetni a robotokétól. Ezért mesterkélt Orbán és az őt körülvevő futball lobby öröme, míg milliók hisznek a csodában. Egri Viktor megkeseredettsége a szörnyű titok terhe alatt érthető.
Performan
2022. június 19. 16:50
Néha kell egy Simicska, hogy lefaragja a rongy embereket a tisztességesekről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!