Böde ismét a pályán, rúgott is egy gólt a Felcsútnak

2016. február 20. 18:49

Böde Dániel felépült sérüléséből, és be is állt játszani a Ferencváros szombati Puskás Akadémia elleni mérkőzésén. Öt perccel becserélése után gólt is szerzett. A Fradi 2-0-ra győzött a meccsen.

2016. február 20. 18:49

A meccset a Fradi német edzője, Thomas Doll így értékelte: „Nem fogok elnézést kérni azért, mert győztünk ma. Az első félidőben nehézségeink voltak, nehezen találtuk meg a saját ritmusunkat. Nem volt könnyű egy olyan csapat ellen üres területet találni, amely 4-5-1-es rendszerben állt fel, nagyon sűrű volt a középpálya. Amikor elveszítettük a labdát, akkor túl sok emberünk volt elől, kevesen vettek részt a védekezésben, éppen ezért a Puskás könnyebben tudott a kapunk elé kerülni, ezt magamra vállalom. A második félidőben visszaálltunk abba a rendszerbe, amit megszoktunk, a játékosok is jobban érezték magukat, sikerült gólokat szereznünk, és megnyernünk a mérkőzést. Nagyon örülök Böde Dani visszatérésének és játékának! A labdarúgás néha nagyon kemény, ha én a Puskás Akadémia edzője lennék, lehet, hogy lenne egy álmatlan éjszakám, Dibusz Dénesnek is köszönettel tartozunk, a Puskás elpuskázott egy büntetőt, mi pedig megnyertük a mérkőzést. Sok mérkőzés van mögöttem, de mégis új és új dolgokat tanulok, akárcsak a csapatom. Úgy érzem, ma átestünk a holtponton, azt hiszem, mindenki láthatta, hogy mire vagyunk képesek.”

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2016. február 21. 18:58
Ha a nemzetközi porondon valami, ha nem is átütő sikereket akar a Fradi elérni, kellene Böde mellé egy Diang színvonalú játékos (befejező csatár). Az egyszerűen nem megy, hogy ha Böde sérült a csapat alig képes gólt lőni. Radó és a többiek erre láthatóan sajnos egyedül nem alkalmasak és Gerából is ma már túl sokat kivesz a megterhelő középpályás játék.
mawseed
2016. február 21. 08:51
Nem kedvelem a Fradit, de ezt a névtolvaj suttyó társaságot kötelező megverni, még akkor is,ha a Főnök dühösen köpködi a szotyit...:)
adam
2016. február 20. 23:10
Hajrá Böde! OFF (?) Ha mondjuk a haladás kapta volna a gólt, pont nem kerül be a mandi videói közé. Ó kattintás istene, el ne hagyj!
VakzKommondor
2016. február 20. 22:05
legalább látják a nertársak, hogy az oktatásból és egészségügyből hiányzó pénz hova megy. ki kell szolgálni azt a 6000 embert és A focistát. 6000 az összes meccsen a néző.-. egy hónap alatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!