Az időpont, amit a NATO a terjeszkedésre választott, nem volt alkalmas – Robert C. Castel a Mandinernek

2023. augusztus 13. 09:00

Eddig nem igazán került béketerv az asztalra az orosz-ukrán háború ügyében, amelynek egyik akadálya, hogy nincs konszenzus az ügyben, miért következett be a konfliktus. Az időpont, amelyet a NATO választott, további térnyerésre nem volt alkalmas. Mandiner Harctér Robert C. Castellel és Bendarzsevszkij Antonnal. Összefoglaló,

2023. augusztus 13. 09:00
ukrán zászló, NATO

„Nincs sok béketerv” – kezdte a beszélgetést Bendarzsevszkij Anton, amellyel az orosz-ukrán háború békéjének esélyét feszegette és hozzátette, hogy az összes nemzetközi biztonságpolitikai konferencián és fórumon továbbra is inkább eszkalációs lépésekről esik szó. Úgy értékeli, annyira távol állnak egymástól jelenleg az álláspontok Ukrajna és Oroszország között, hogy a különböző nemzetközi aktorok sem látják annak lehetőségét, hogy rövidtávon békekötéssel lehetne befejezni a háborút. Rámutatott, hogy Kína és Ukrajna részéről is előkerültek béketervek, de ezek valójában cselekvési tervek és kinyilatkoztatások. Robert C. Castel emlékeztetett: 

a háború a probléma megoldásának egy formája,”

viszont arról nincs megegyezés, valójában mi vezetett a konfliktushoz, és szerinte ameddig erre nincsen válasz, addig a békéről sem lehet beszélni. A biztonságpolitikai szakértő szerint nincs értelme a tárgyalásos úton való rendezésnek addig, amíg a két fél álláspontja össze nem ér egy ponton.

A háború miértjéről és a Nyugat felelősségéről

Itt elsősorban orosz birodalmi ambíciókról van szó” 

– értékelt Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója -„Oroszország megpróbálja visszaszerezni azt a hatalmi teret, amely korábban jellemezte a térséget.” Úgy véli, hogy a Szovjetunió összeomlása után elvesztette nagyhatalmi státuszát, pénzügyi válság következett, a 2000-es években Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalomra kerülésével megindult egyfajta politikai-gazdasági, valamint katonai erősödés, amelyet a 2010-es években Grúzia ellen indított háborújával jelzett. Robert C. Castel szerint

a Nyugat részéről ugyanilyen erőszakos terjeszkedés zajlott le Kelet felé.” 

Castel arra hívta fel a figyelmet, hogy teljesen fölöslegesen terjeszkedett a Nyugat keleti irányba, kerül konfliktusba Oroszországgal, mivel az oroszok jövője nem tűnik fényesnek demográfiai és gazdasági hanyatlásuk miatt sem. 

Nem gondolom azt, hogy el lehetett volna kerülni a háborút” 

– mutatott rá Bendarzsevszkij Anton, mivel szerinte bele volt programozva az egész térségbe, hogy itt összetűzésre kerül sor. Éppen ezért is volt fontos lépés a NATO részéről a Balti-államok felvétele a szövetségbe, mivel most nem érezhetnék magukat biztonságban az érintett országok. Robert C. Castel szerint Ukrajna felvételének időpontja a NATO-ba későn érkezett, akkor lett volna ideje ennek a lépésnek, amikor még Oroszország erőviszonyokban gyengébb volt, a jelenlegi állapotok szerint rossz az időzítés. Szerinte

az Egyesült Államok egy ország „bőrét” viszi vásárra hatalmi terjeszkedésének érdekében, amellyel valójában nem vállal kockázatot.

A kultúrák fennmaradásáról

Oroszország elcsúszott Kelet felé, sokkal ázsiaibb lett, demográfiailag és gondolkodás szempontjából is” 

– mondta el Robert C. Castel azzal kapcsolatban, hogy hová tartozik inkább Oroszország: Európához vagy egy külön eurázsiai identitás. Bendarzsevszkij Anton rávilágított, évszázadok óta jellemző az orosz közbeszédben, hogy vannak a nyugatos és az eurázsianizmus (szlavofil) gondolkodók. Szerinte Putyin birodalmi elképzelésében a „Kijevi Rusz volt a bölcső, Oroszország onnan ered”, pánszláv többségű birodalmi projektben gondolkodik, ahol a különböző szláv népek „nagytestvéreként” élnek. Elmondta, hogy 

Putyin eurázsiai birodalomban gondolkodik, és nem egy európai birodalomról álmodik.

Robert C. Castel kifejtette, főleg a 19. századi nyugati kultúrában volt jellemző, hogy a nyugati felsőbbrendűséget a harctereken láttuk, ahol mindig a nyugati fegyverek győzedelmeskedtek különböző harcokban az ázsiai vagy az afrikai kultúrákkal szemben. Szerinte ezeken a területeken, mint pl. Egyiptom, Japán vagy a Közel-Kelet, úgy próbáltak adaptálni katonai és civilizációs reformokat, hogy közben a helyi spirituális és társadalmi hagyományokat megőrizzék, ugyanakkor a helyi elit számára vonzók voltak a Nyugat szellemi vívmányai, mint például a képviseleti demokrácia és a felvilágosodás. Jelenleg úgy látja, nem lehet eladni már a woke eszméjét az ázsiai vagy afrikai területeken, amelyre az orosz propaganda remekül rá is épít kidomborítva azt, hogy milyen szélsőséges eszmék uralkodnak a nyugati világban. Bendarzsevszkij Anton úgy gondolja, hogy 

a Nyugaton megjelenő szélsőségesen liberális trendek csak rövid időt foglalnak el a történelmünkben.

Meglátása szerint „egy bizonyos fejlettséget elért társadalomban olyan kérdésekkel kezdenek el foglalkozni az emberek, amelyek nem feltétlenül segítik elő társadalom további fejlődését.” Robert C. Castel a beszélgetés zárásában utalt a nyugati civilizáció jövőjére:

ha civilizációs szoftverünket sikerül megőriznünk, akkor van remény.”

A teljes beszélgetés megtekinthető itt: 

 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2023. augusztus 14. 11:05
Szabad észre venni! - Az USA és vele az EU már azóta hergel Putyin ellen, mióta az nem volta hajlandó átadni az országot a zsidó oligarcháknak, Hodorkovszkijnak és társainak. - Ukrajna, a zsidó Zelenszkíj vezetésével hajlandónak látszik erre. - A zsidó Soros Alexander: "Soha nem fogjuk elhagyni Ukrajnát, hiszen 30 éve OTT vagyunk" - A FŐ CÉL, a motor (Európa) leválasztása az üzemanyagtartályról (Oroszország) Ezzel Európa még jobban ki lesz szolgáltatva Soros Amerikájának. - "...Jeff Blankfort úgy utal Washingtonra, mint „a cionisták legfontosabb megszállt területére” Igaza van. A cionista zsidók erősebbek, mint valaha. " - Ehhez asszisztál az USA, EU, a NATO, Soros, Macron, Scholz, és a hazai árnyékmagyarok! - "Soros György: ha a keletieket bevesszük a NATO-ba, és ellátjuk őket a nyugati fegyverarzenállal, technikai készségekkel és minden egyébbel, akkor majd az ő fiaik fognak hullazsákban hazatérni, és ez nagy mértékben növelni fogja növelni a NATO katonai potenciálját."
catalina11
2023. augusztus 14. 09:12
Bendarzsevszkij Anton úgy gondolja, hogy a Nyugaton megjelenő szélsőségesen liberális trendek csak rövid időt foglalnak el a történelmünkben. Meglátása szerint „egy bizonyos fejlettséget elért társadalomban olyan kérdésekkel kezdenek el foglalkozni az emberek, amelyek nem feltétlenül segítik elő társadalom további fejlődését.” ezt a baromságot...
alkaloidablog
2023. augusztus 13. 21:37
Annyit érdemes megjegyezni, hogy Oroszország éppen "elázsiaiásodása" ellenébdn kezdett el nyugatra törni, történelmi területei irányába. Ezek a területek sűrűn lakottak, és európai suelemben urbanizáltak. Ez a fő oka a háborúnak.
survivor
2023. augusztus 13. 19:54
Oroszország SEM akar USA gyarmat lenni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!