Széljobbos vagy szélbalos is lehetett a dortmundi robbantó

2017. április 15. 09:23

Erősen kétségessé vált, hogy iszlamista indíttatású volt a dortmundi robbantás, amikor is a Borussia Dortmund futballcsapatának buszát támadták meg. A német hatóságok szélsőbalos és szélsőjobbos szálakat is vizsgálnak.

2017. április 15. 09:23

Erősen kétséges a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet ügyében nyomozó hatóságok szerint, hogy a támadás hátterében szélsőséges iszlamizmus áll – jelentette pénteken a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja.

A merénylet helyszínén talált három, azonos szövegű levél iszlamológus – a muzulmán vallással és kultúrával foglalkozó – szakértők bevonásával végzett elemzése szerint komoly kétségek fűződnek ahhoz, hogy a szöveg radikális iszlamistáktól származik. A levél ugyan az "Allah, a Könyörületes és Irgalmas nevében" felkiáltással kezdődik, de a szakértők szerint ez valószínűleg csak a félrevezetést szolgálja. Kétségeiket a többi között azzal magyarázzák, hogy a szóhasználat szokatlan, és hiányoznak a levélből az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelképei. Arra is hivatkoznak, hogy még soha nem történt olyan iszlamista terrortámadás, amelynek helyszínén beismerő levelet hagytak hátra a merénylők.

Szélsőbal vagy szélsőjobb is lehet

A levél vége is gyanús; a szöveg fenyegetéssel és két követeléssel zárul, az áll benne, hogy az IÁ "halállistájára" kerültek német sportolók és más hírességek, és egészen addig veszélyben lesznek, amíg a német légierő nem vonja ki Tornado típusú felderítő gépeit az IÁ elleni nemzetközi koalícióból és nem zárják be a németországi Ramsteinben működő amerikai légi támaszpontot. Ez egyáltalán nem tipikus, ugyanis "az IÁ nem tárgyal" – idézte az SZ, az NDR és a WDR Burkhard Freiert, az Észak-Rajna-Vesztfáliai tartományi alkotmányvédelmi hivatal vezetőjét.

A tényfeltáró munkacsoport értesülése szerint forró nyom nincs az ügyben, és a hatóságok minden lehetséges irányban nyomoznak. Így a szélsőbaloldali vagy szélsőjobboldali indíttatású terrorizmus lehetőségét sem zárják ki. Ez utóbbival kapcsolatban a Focus Online hírportál azt jelentette, hogy egy nyom Szászország tartományba vezet, a hatóságok azt vizsgálják, hogy lehet-e esetleg köze a támadáshoz szélsőjobboldali köröknek vagy a Lipcse térségében szerveződött militáns futballhuligán szubkultúrának. 

Szegecses pokolgép

A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre szállító autóbusz ellen kedden 19.15-kor követtek el robbantásos merényletet a csapat dortmundi szállásának közelében, a városi stadiontól mintegy 10 kilométerre. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők három robbanószerkezetet rejtettek el egy parkolónál a sövényben. Mindhárom működésbe lépett, amikor a busz elhaladt mellettük. A pokolgépekben fémszegecseket helyeztek el. Egy ilyen tárgy áthatolt az autóbusz szélvédőjén és belefúródott egy ülésbe. Csak a szerencsén múlott, hogy nem egy utast talált el. A különleges biztonsági felszerelésekkel, köztük megerősített szélvédőkkel ellátott jármű két helyen rongálódott meg, és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, a csapat egyik védőjét. A spanyol légiós felületi sérülések mellett csonttörést szenvedett a jobb csuklójában, szerdára virradóra megoperálták. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott.

A mérkőzést elhalasztották szerda estére. Az AS Monaco 3-2-re győzött a BVB vendégeként. 

Az üggyel kapcsolatban eddig egy Németországban élő iraki férfi és egy német férfi került a hatóságok látókörébe. Mindkettőt radikális iszlamistaként tartják számon. Kiderült, hogy nincs közük a támadáshoz, de az iraki férfit mégis előzetes letartóztatásba helyezték. Azzal gyanúsítják, hogy hazájában az IÁ oldalán harcolt, és Németországban is tartotta a kapcsolatot a dzsihadista szervezettel.

(MTI)

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2017. április 15. 22:01
Szokatlan ez az átgondoltság. Amikor a László Petra állítólagos gáncsolásáról, vagy az Asszad vegyi fegyvereiről volt szó, akkor azonnal kész voltak a válasszal.
Zokni
2017. április 15. 18:22
Széljobb, szélbal? Mindegy, csak nyerjen? Viktor, már ez is!?
illesl
2017. április 15. 18:14
MOST MÁR ÉRTEM, milyen lehetett a iii. birodalomban élni. Úgy tűnik, a németek ugyanolyan agy-mosottak, mint akkor. Mindent bevesznek most is, csakhogy ne szembesüljenek a valósággal. Én is most már biztos vagyok, hogy nem bevándorló, hanem szőke-hajú, fehér-bőrű hitvalló evangélikus a merényletet! Más nem lehetett, bár nem kizárt, hogy a FIDESZ és személyesen Orbán Viktor vezette a gépkocsit!
Akitlosz
2017. április 15. 18:12
"Széljobbos vagy szélbalos is lehetett a dortmundi robbantó" Valamint szélközepes is. És szélütött is. Meg széllelbélelt. Vagy csak korábban szelet vetett és most learatta vetésének a gyümölcsét a vihart. Vagy csak bántották a szelek és most bosszút állt. A lehetőségek száma végtelen, az újságírók szerencséjére; így tudják mindig megtölteni az újságjaikat hírek, tények nélkül is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!