A tömegbe hajtott egy furgon a németországi Münsterben

2018. április 07. 17:06

Sajtóinformációk szerint legkevesebb hárman meghaltak, harminc sebesült lehet. Az elkövető a 48 éves, német állampolgárságú Jens R. volt, aki büntetlen előéletű, de mentális problémákkal küszködött.

2018. április 07. 17:06

A belügyminiszter azt is elmondta, hogy a korábbi adatokkal szemben nem négy halottja van az esetnek, hanem három, köztük a német gázoló, aki tette után végzett magával. Húszan megsérültek, közülük hatan életveszélyes állapotban vannak.

Előzőleg a Süddeutsche Zeitung (SZ) című országos német lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja azt jelentette, hogy egy pszichés gondokkal küszködő, 1969-ben született német férfi, Jens R. vezette a kisteherautót, amely a münsteri belvárosában délután röviddel fél négy előtt teraszon ülő emberek közé hajtott.

Jens R. 2014-ben és 2016-ban is pszichés gondokkal tűnt fel – tették hozzá.

Egy másik országos lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) biztonsági forrásoktól származó, este közölt értesülése alapján Jens R. 1969. május 1-jén született az Olsberg nevű észak-rajna-vesztfáliai kisvárosban, és hosszú ideje Münsterben élt. Nagyjából két kilométerre lakott a gázolás helyszínétől, az óváros egyik híres vendéglője, a Kiepenkerl előtti tértől. A gázoláshoz használt jármű egy német gyártmányú, utazásra, kempingezésre használt mikrobusz, úgynevezett kempingbusz volt - tették hozzá. 

A Westfälische Nachrichten (WN) című regionális lap szerint Jens R.-nek pszichés betegsége volt, és március 29-én e-mailben elbúcsúzott valamennyi ismerősétől. A lap hírportálján közölt beszámoló szerint a gázoló ezzel a levéllel „mintegy előre jelezte öngyilkosságát”. A Bild című lap a hírportálján azt írta, hogy a férfi büntetlen előéletű volt. A rendőrség este megkezdte lakásának átkutatását, a lap tudomása szerint robbanóanyagot keresnek és a művelethez különleges egységeket is mozgósítottak.

A Rheinische Post című tartományi lap a hírportálján azt írta, hogy a gázoló lakásánál ellenőrzött robbantást hajtottak végre. Korábban a Bild, a WN és több más lap is írt arról, hogy a mikrobuszban találtak egy gyanús tárgyat. A WN szerint ezt késő este ellenőrzött robbantással akarják megsemmisíteni a helyszínen.

(MTI)

 

 

Összesen 344 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Babivadász
2018. április 08. 07:46
Ha nem is néger legalább egy nyamvadt arab lett volna. Pont most a választás napján egy ötös lottó találattal ért volna fel. Nincs szerencsétek ez sem jött be nektek..:D
potyka
2018. április 08. 07:17
A végén minden közlekedési baleset a menekültek miatt lesz. Egyre többen bolondulnak meg Orbán őrületes politikája következtében.
áfonya
2018. április 08. 04:10
Ugye minő érdekes azok a brüsszeli vezetőket majdnem megeszi a fene a betolakodó csürhéé akik a 2006 gyurcsány nép veretését a brüsszeli napirendről tárgyalásról levették..... Na ennyit ér az európai ember a tolvaj rasszista antiszemita brüsszeli vezetőknek ,kettős mércével mérik az emberi életeket...Kommunisták irthatják az embereket Brüsszel a fejét félre fordítja ,,ellenben ha egy betolakodó gyilkol az simogatni szeretni kell.
áfonya
2018. április 08. 02:36
Vérben emberek halálban született kommunizmus követői szintén a Magyarországot szeretnék terror központtá változtatni. Brüsszel a betolakodókkal kénye kedvükre ölethetnék a magyarokat . Terrortámadás Münsterben: tömegbe hajtott egy furgon, hárman meghaltak (Frissítve) https://pestisracok.hu/embertomegbe-hajtott-egy-furgon-munsterben-tobben-meghaltak-es-megserultek-frissitjuk/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!