Lukasenka szerint nyugati államok terroristákkal próbálják megdönteni hatalmát

2021. július 03. 16:35

Azt is elmondta, melyik országokról van szó.

2021. július 03. 16:35
null

Aljakszandr Lukasenka szerint nyugati államok hatalmának megdöntésére készülnek – számolt be az Euronews. A fehérorosz vezető Németországot, az Egyesült Államokat, valamint a szomszédos Litvániát, Ukrajnát és Lengyelországot vádolja azzal, hogy megpróbálják őt eltávolítani a hatalomból.

Nyugati kötődésű alvó terroristasejteket fedtek fel a hatóságok Belaruszban

a kelet-európai ország államfője szerint. Aljakszandr Lukasenka egyúttal közölte: lezárták az ország Ukrajnával szomszédos határait, mert a hatalom megdöntése szándékával ellenséges csoportok fegyvereket akarnak onnan Belaruszba csempészni.

„Az alvó csoportok célja, hogy megbuktassák a rendszerünket. Maguk a végrehajtók sem tudják az időzítést, de ha üzenetet kapnak, felkelést akarnak szítani. Megbízóik Litvániában, Lengyelországban, Amerikában, Ukrajnában és Németországban tartózkodnak” – fogalmazott Aljakszandr Lukasenka.

„Őrület” – kommentálta Twitter-oldalán Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető tanácsadója. Franak Viačorka szerint a belarusz titkosszolgálati akció igazi célja, hogy megágyazzon külföldi diplomaták őrizetbe vételének.

Belarusz és a Nyugat között egyre mélyül az ellentét, mióta májusban a belarusz hatóságok úgy vették őrizetbe Raman Prataszevics ellenzéki újságírót, hogy leszállásra kényszerítettek egy Athénból Vilniusba tartó Ryanair-járatot. Az Európai Unió emiatt szankciókat vezetett be a belarusz gazdaság kulcsfontosságú ágazataira, az olajszállításra, a petrolkémiai termékekre és a dohányiparra.

(Euronews)

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aaa1
2021. július 04. 03:04
Ha annak idején nem éheztetik ki az oroszokat az amerikaiak , most Orbán pártfőtitkár lenne az imádat tárgya
doderer
2021. július 03. 23:54
Szerencsére Lukasenka éber. Nem fogja sosem bedönteni ezt a fasza rendszert a hanyatló nyugat, ahol szaros 4000 euróért bérrabszolgaságban tengődnek emberek. Nálunk is ébernek kell lenni.
Salamander
2021. július 03. 20:26
Lukasenko(a) csak őszinte. Minden Európai állam dugig fel van töltve mindenféle ügynökkel, akik mindenféle érdekeket képviselnek.
MayorAnna
2021. július 03. 20:05
A Lukasenko által elmondottakban kételkedők, gondoljanak arra, a demokráczia exportőrök mit cselekedtek Kadhafi elnökkel Líbiában. Ugye, hogy ugye?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!