Kiderült: ráerőltették a német focistákra a szájbefogást

2022. december 05. 09:18

Német lapok úgy tudják: a játékosok többsége nem akart politikai performanszokat a katari vébén, csak két játékos, Neuer és Goretzka erőltette azokat. Felelősséget vállalni viszont senki sem akar.

2022. december 05. 09:18
null
Greczula Levente László

Nem csitul a német férfi labdarúgó-válogatott botrányos katari szereplése körüli felháborodás, még azután sem, hogy az egykor dicső Nationalelf tagjai lógó orral hazaérkeztek a hétvégén a közel-keleti országban tartott világbajnokságról.

Emlékezetes, hogy az utóbbi években erősen megkopott nimbuszú német nemzeti csapat a koronavírus-járvány okán bevezetett korlátozó intézkedések miatt tavalyra halasztott Európa-bajnoksághoz hasonlóan az idei világbajnokságon is az „értékközvetítéssel”,

tehát ideológiai, propagandisztikus jellegű üzenetek terjesztésével foglalkozott,

a focira pedig valamivel kevesebb energia jutott.

A németek, az emberi jogok és a karszalag

A Nationalelf a Lufthansa „Diversity wins”, azaz „A sokféleség győz” feliratú matricájával ellátott repülőgépével utazott el a közel-keleti tornára – korábban a német légitársaság inkább focis tematikájú gépekkel készült a nagy sportrendezvényekre, de már ott is más szelek fújnak –, s már jóval az egyébként is a kritikák középpontjában álló katari vébé előtt nyilvánvalóvá tették, hogy

az ország általános kulturális normáira fittyet hányva ott is folytatni fogják az identitáspolitizálást.

 

 

A német labdarúgó szövetség, a DFB minden körülmények között ragaszkodott ahhoz, hogy a Nationalelf tagjai egy „One Love” feliratú karszalagban lépjenek pályára a meccseiken, ami azt hivatott jelképezni, hogy a csapat számára fontos a „sokféleség”, a „tolerancia” és az „emberi jogok”. A DFB-n kívül több másik szövetség is jelezte, hogy hasonló akciót fontolgatnak, de a FIFA nyomására végül kénytelenek voltak elállni ettől. Ennek nyomán készült a Nationalelf Japán elleni mérkőzése előtt a híres-neves szájbefogós csapatfotó a német válogatottról.

Az a meccs azonban nem úgy alakult, ahogy a németek eltervezték, a mutatott játék és a végeredmény sokaknál érthető kárörömöt, megint másoknál – nem titok: e sorok írójánál is – szégyenkezést váltott ki.

A németek, mondhatni, megint ott csináltak politikát, ahol játszani kellett volna.

Az ügyön az sem segített sokat, hogy megjelent Katarban Németország szélsőbaloldali belügyminisztere, Nancy Faeser is, aki büszkén viselte a „One Love”-karszalagot a VIP-páholyban. A német kormánynak, mint közismert, fontos az emberi jogok és az úgynevezett lmbtq-közösség helyzete Katarban, ezért is veszik onnan a cseppfolyósított földgázt 2026-tól.

Neuer és Goretzka erőltette a műsort, a többiek focizni akartak

Miután a német válogatott – amely a későbbi meccsek során kerülte az identitáspolitizálást és inkább a focira koncentrált – kénytelen volt idejekorán hazatérni Katarból, aligha meglepő módon az is

kiderült, hogy a karszalagos-szájbefogós performanszok támogatottsága közel sem volt olyan széles körű

a csapaton és a szövetségen belül, mint azt a németországi közbeszéd jelenlegi állapota és tematizáltsága esetleg sugallná. Sőt. Erről írt most háttércikket a Die Welt.

A német sportújságírók nagy része körülbelül egyetért abban, hogy a DFB rendkívül rosszul kezelte a karszalag ügyét, ami természetesen a csapat koncentrációjára és felkészülésére is hatással volt. A Die Welt megjegyzi: a válogatott az elmúlt években kénytelen volt hozzászokni ahhoz, hogy folyamatos körülötte a politikai felhajtás. A 2018-as oroszországi vébén Mesut Özil törökországi kapcsolatai voltak terítéken, az utóbbi két tornán pedig az lmbtq-jóemberkedés – az eredmények pedig magukért beszélnek.

Mint az mostanra nagyjából egyértelművé vált, a „One Love”-karszalagokat elsősorban a DFB menedzsmentje erőltette, a játékosok túlnyomó része egyáltalán nem szeretett volna ilyesmivel foglalkozni a pályán. Oliver Bierhoff, a szövetség sportigazgatója viszont sokáig hajthatatlan volt az ügyben, s gyakorlatilag csak a FIFA nyomására mondott le a karszalagozásról.

 

Lothar Matthäus a német vereségről: zavarja a válogatottat a „háttérzaj"

„Az emberi jogokkal és a csapatkapitányi karszalaggal kapcsolatos viták, valamint az, hogy a szurkolók ihatnak-e sört vagy sem, nem hagyják érintetlenül a futballistákat" - vélekedett a játékosként 150-szeres válogatott, világ- és Európa-bajnok szakember. 

 

A Bild és más lapok azonban azt is tudni vélik, hogy a karszalagot helyettesítő szájbefogós akcióban sem akart részt venni a Nationalelf játékosainak többsége. Az ARD közszolgálati csatorna információi szerint gyakorlatilag

csak Manuel Neuer kapus-csapatkapitány és müncheni csapattársa, Leon Goretzka erőltették a szájbefogást,

a többiek inkább hanyagolták volna a dolgot – egyedül Joshua Kimmichet sikerült még maguk mellé állítaniuk. A többiek szerint ez csak elvonta a figyelmet a játékról, ezért nem kellett volna erőltetni.

Senki sem akar lemondani

Hätte, hätte, Fahrradkette – hangzik a vonatkozó német szólás. Ha a nagyanyjuknak kereke lett volna, ő lett volna a hatos villamos.

A nyomás elsősorban a DFB illetékesein, leginkább Bierhoff sportigazgatón növekszik.

Hansi Flick szövetségi kapitány szerint neki nem kellene távoznia a gyalázatos világbajnoki szereplés után,

de azt belátja, hogy követett el hibákat a tornán.

A sportigazgató szintén nem gondolja azt, hogy le kellene mondania a sportigazgatói címéről, noha mindenkit biztosított arról, hogy tudatában van a zsinórban harmadik kudarcos torna miatti felelősségének. Oliver Bierhoff önkritikusan elismerte: „Volt a karszalag-témánk, amit a csapat körül sokan kritikusan láttak. Nem sikerült jól, kétségtelen”.

„Jobban is csinálhattuk volna kétségtelenül. Nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna.”

A DFB várhatóan a hét közepén fog dönteni Flick és Bierhoff sorsáról. Mindez persze utólag már nagyon keveset fog segíteni a katari vébé fájdalmas emlékén – és a németek mint egykori futballnemzet nemzetközi hírnevén esett csorbán.

 

Fotó: INA FASSBENDER / AFP

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CharlieM
2022. december 05. 17:47
"Neuer és Goretzka erőltette a műsort, a többiek focizni akartak" Tegnap még azért estek ki mert nem focizni akartak. :DDDDDDD
kukasmacska
2022. december 05. 16:55
Tehát van egy 26 fős keret amiből KETTEN erőltetnek valamit. Végeredmény: az történik, amit a jelentéktelen kisebbség akar. Valahonnan ismerős ez.
jugabe
2022. december 05. 16:52
A sokféleség győz. A mi álláspontunkat valahogy mégsem akarják befogadni...
zoles
2022. december 05. 15:55
Elég két komcsi egy csapatba és tönkre bassza az egész csapatot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!