Bayern show Lipcsében

2021. szeptember 11. 22:18

Robert Lewandowski a hajrában a góljával nagyon felbosszantotta Gulácsi Pétert és Willi Orbant. Majd ugyanezt tette Leon Goretzka is, a mérkőzés ugyanezen fázisában. Benjamin Pavard viszont nem lehetett boldog, amikor a találkozó végén kezet fogott a magyar kapussal és védővel. Ki ne emlékezne rá, hogy az idei év három nagyon fontos focimeccsén történtek ezek. Az első válogatottunk Lengyelország elleni vb-selejtezőjén, a másik kettő az Európa-bajnokságon Németország, illetve Franciaország ellen. Ma este Gulácsi és Orban ismét fontos mérkőzésen találkozott ezzel a három világklasszissal. Ám ez klubcsapatok közötti csata volt a német bajnokságban.

2021. szeptember 11. 22:18
null
Edvi László

A világ egyik legerősebb pontvadászatában, a Bundesligában RB Leipzig- Bayern München rangadót vívtak. A bajnok, és a zsinórban 10. aranyérméért hajtó bajor sztárcsapat a tavalyi ezüstérmeshez utazott, Lipcsébe. Ahhoz a gárdához, melyet a közvélemény a két komoly kihívójának egyikeként tart számon. Ráadásul a kezdéskor

olyan dolog történt, ami a Bundesliga 1963 óta íródó történelme során csak egyszer: három magyar válogatott játékos vonult ki a kezdéshez a Bayern ellen.

Utoljára ez 20 évvel ezelőtt szintén szeptemberben fordult elő, és akkor is a volt NDK egyik városában. Az Energie Cottbus úgy fogadta a néhány hónappal korábban Bajnokok Ligáját nyerő Bayernt, hogy kezdőcsapatában ott volt Sebők Vilmos, Mátyus János és az akkor már magyar válogatott Vasile Miriuta. 20 év múlva pedig az RB Leipzig-Bayern München találkozón kapott helyet a kezdőben Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és már három éve a mi nemzeti 11-ünket erősítő Willi Orban.

Rangadót várt a világ, egyoldalú mérkőzés kapott. A Bayern könnyedén nyert Lipcsében. Már az elején vezetést szerzett, aztán nyugodtan játszott. A szünetben az eredmény még szoros volt, ám azt követően gyorsan háromgólos előnyhöz jutott a vendéggárda. Ezt követően már csak a számszerű végeredmény volt kérdéses.

 A 2009-ben egy energiaitalt gyártó világcég által mesterségesen létrehozott csapat öt éve már a Bundesliga közvetlen élvonalában van, és mindenki várja, hogy mikor fogja már letaszítani a trónról a bajor óriást. Ám

a pénz csak közvetve rúg gólokat, és csak egy szintig lehet vele meccseket nyerni.

Ezt bizonyítja a Leipzig, hisz nemcsak rendszeres Bajnokok Ligája szereplő, mióta az élvonalban van, de tavaly elődöntőt is vívott ott. Lehet, hogy sok ország bajnokságát mosolyogva nyerné, de Németországban mostanában nem fog csúcsra jutni. Mert a Bayernnel még egy jó ideig nem tud mit kezdeni. Félelmetes volt az a magabiztosság, ahogy a német Rekordbajnok legyűrte vendéglátóját. Egyénenként és csapatjátékban is felülmúlta. És a kispadon is, ez utóbbi azért érdekes, mert edzője, a még most is játékoskorú, Julian Nagelsmann éppen Lipcséből költözött oda a nyáron. Ő vitte be a BL elődöntőjébe Gulácsiékat. Most ugyanazt a taktikát alkalmazta korábbi játékosai ellen, amivel közösen sikeresek voltak. Csak

a Bayernnél olyan szélsőhátvédei vannak, mint a világbajnok Pavard és tavaly a Barcelona ellen azt a szédületes szólót produkáló, Davies, olyan védekező középpályásai, mint Kimmich és Goretzka, a támadósorban pedig Thomas Müller és Robert Lewandowski.

Ilyen szintű  focistái a Leipzignek nincsenek. Igazából csak kapusposzton lehetne közel egymáshoz a két csapat, ha a bajor kaput nem a világ legjobbja, Manuel Neuer védené. Mert Gulácsi jó, és ezen a meccsen is volt két bravúrja. Egyszer Lewandowski (valószínűleg lesről induló) szólójánál alakított óriásit, majd a válogatott szünet előtt még csapattársa, Sabitzer 10 méterről megeresztett bombájánál. Ám az Orban vezette védelmet már igen gyakran szétszedték Lewandowskiék, és a második félidő elejére el is döntötték a mérkőzést. A Bayern szurkolók által kiátkozott Leroy Sanénak olyan önbizalmat adott a három (gyenge) válogatott elleni vb-selejtezőn az új kapitány, Hansi Flick, hogy lehet, visszatalál régi énjéhez. Ha ő jó, akkor a bajor csapat megállíthatatlan Németországban, és még azt is megengedheti magának az új edző, hogy ne csak Müllert, Gnabryt és Goretzkát cserélje le, hanem még magát Lewandowskit is. Még így is Orban annyira elfáradt, hogy a hajrában le kellett hozni. Ezt a fáradtságot lehetett látni rajta Anglia és Albánia ellen is.

Szoboszlai is olyan teljesítményt nyújtott most a klubjában, mint a válogatottban két és fél mérkőzésen.

Jól sikerült az első olyan mérkőzése a Bundesligában, amikor kezdő volt, de ezzel még nincs sínen az egész pályafutása. Nyilván nem a Bayern ellen kell neki nagyot alakítania, de itt jobban figyelt rá mindenki. Most csapattársaihoz hasonlóan ő sem tudott lépést tartani a Rekordbajnokkal.

Ha ekkora különbség van a Bayern, és egyik potenciális kihívója között, akkor igaza lesz egykori játékosának, Bule Rothnak. A ’70-es években két BEK-döntőben, és korábban egy KEK-fináléban is gólt szerző védekező középpályása azt mondta a napokban:

Az első fordulók után mindenki 5-6 komoly bajnokesélyesről beszél Németországban. Aztán majd megint az történik mint évek óta mindig, a Bayern március végén megszerzi az újabb bajnoki címét…

 

RB Leipzig- Bayern München 1-4 ( 0-1)

RB Leipzig: Gulácsi - MukieleOrban (Klostermann), Simakan, Angelino (Gvardiol)  - Laimer (Haidara), Kampl - Szoboszlai, Olmo (Forsberg)Nkunku - Silva (Poulsen)

Bayern München: Neuer - Pavard (Süle), Upamecano, Hernández, Davies - Kimmich, Goretzka (Sabitzer) - Gnabry (Musiala) Müller (Stanisic)Sané - Lewandowski (Choupo-Moting)

Gólszerzők: Lewandowski 12. p, Musiala 47. p, Sané 54. p, Choupo-Moting 90+2. p, illetve Laimer 58.

 

A nyitóképen: Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa csapatának a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban a Bayern München ellen játszott mérkőzésén Lipcsében 2021. szeptember 11-én.

MTI/EPA/Filip Singer

 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kofidisz Fapadopulosz visszatért
2021. október 10. 01:35
Szaladj szopd le őket! Legalább életedben egyszer te is megérezheted a siker ízét.
vajda
2021. szeptember 14. 18:26
A cikk kulcsmondata: "...a pénz csak közvetve rúg gólokat, és csak egy szintig lehet vele meccseket nyerni."
Igazságpárti
2021. szeptember 14. 17:59
:) Bayern Zsolti.
Dr. Grünfeld Ráhel
2021. szeptember 13. 21:07
A magyar klubfoci szar, de legalább a Fradi végre nem egy nemzeti-rasszista-soviniszta csapat, hanem egy inkluzív hely, ahol helyett szorítanak az elnyomott afrikaiknak is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!