15 sportág 109 versenyszámában osztanak érmeket az idei téli olimpián. Ezek között vannak világszerte népszerűek, kevésbé ismertek, és olyanok, melyekre a sportrajongók is rácsodálkoznak: jé, ilyen is létezik? A pekingi olimpia kezdetéig minden műsoron szereplő sportággal foglalkozunk majd itt, a Mandineren. Persze tudjuk, hogy ezen kis dolgozatok alapján valószínűleg senki nem lesz egy sportág elkötelezett híve, ezért nem elsősorban a szabálykönyvet próbáljuk értelmezni, hanem kicsit közelebb hozni az adott eseményt egy olyan ország olvasóihoz, melynek sportolói a nyári játékokról szállítják az érmeket. 19 nappal a megnyitó ünnepség előtt a szuperszonikus szkeletont mutatjuk be olvasóinknak.
Mivel hazánkban – egyelőre – nem beszélhetünk a sportág több milliós rajongótáboráról, először is arról: mi is ez a szkeleton, hogyan alakult ki a sportág, melyek a legfőbb jellemzők?
A szkeleton – természetesen - az Egyesült Államokból indult, de viharos gyorsasággal beleszerettek a havas sportágak szerelmesei. A kezdetek egészen 1882-ig nyúlnak vissza, amikor svájci katonák szánkópályát építettek Davos és Klosters között, és ezen a pályán gyakoroltak. Davostól nem messze, St. Moritz forgalmas, kanyargós utcáin is csúszkáltak a fiatalok, miközben gyakran veszélyeztették a gyalogosokat és az odalátogató turistákat. Ezért 1884-ben William Bulpett polgármester és egy bizonyos Caspar Badrutt nevű szállodatulajdonos kialakította a Cresta Runt, az első szánkópályát St. Moritzban. A pálya alig több, mint tíz kanyart tartalmazott, a fejjel előre pozíciót már 1887-ben rögzítették. 1892-ben az angol L. P. Child kialakította a szkeleton alakját, ami egy erősen lecsupaszított szánkóra emlékeztetett, ezért lett a neve szkeleton (a „skeleton” szó angol jelentése csontváz), és e nevet megőrizte a mai napig.
Szkeletonversenyeket sokáig csak a Cresta Run pályán rendeztek, de 1905-ben már Stájerországban, Muerzzuschlagban is tartottak ilyen versenyt. A következő évben már megtartották az első osztrák bajnokságot is, 1908-ban és 1910-ben szkeletonversenyeket tartottak a Semmeringen, és a sportág elindult a széles körű népszerűség felé.
1923-ban megalakult a sportág bobbal közös nemzetközi szövetsége, a Federation Internationale de Bobsleigh et de Tobogganing (FIBT), amely 1926-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja lett, így lehetővé vált a sportág bemutatkozása az olimpiai játékokon. Először az 1928-as, majd az 1948-as, St. Moritzban rendezett téli olimpia műsorán szerepelt, de ezután lekerült a műsorról, és csak 2002-ben vált a téli olimpiák állandó sportágává. Világbajnokságokat egy 1982-es bemutatkozás után, 1989 óta rendeznek.
A szkeleton 2002-től számít állandó olimpiai versenyszámnak, de világbajnokságot 1989-től rendeznek évente, a nők számára 2000-től. Ezen felül Világkupa-sorozatot is rendeznek, amikor a versenyszezon során a világ több pályáját látogatják végig a versenyzők.
A sportágat jól ismerők azt mondják, három dolog nagyon fontos ahhoz, hogy valakiből kiváló szkeletonos legyen: mivel rendkívül veszélyes sportágról van szó
(gondoljunk csak bele, a versenyzők átlagosan 130 kilométeres sebességgel repesztenek egy jégcsatornában),
természetesen az átlagon felüli erőnlét, a kitartás és kiváló reakcióidő nélkül nem sokra vihetjük…
Utóbbi már a rajtnál nagyon fontos, hiszen egy jól elkapott kiugrással értékes tizedmásodperceket nyerhetünk. Nem véletlen, hogy egy jó szkeletonos egy sprinter reakcóidejével, ruganyosságával, állóképességével rendelkezik, már csak azért is, mert a futópályán megszokott dolgokat kell a jégen megvalósítani, amely már önmagában rendkívül nehézzé és kockázatossá teszi az egész mozdulatsort.
A lesiklás 30 méter kőkemény sprinttel kezdődik, ez azért rendkívül fontos (bármennyire igaz, hogy minden kezdet nehéz), mert ezután már csupán a jégcsatorna lejtése ad lendületet. Már a futam elején igaz: minden tizedmásodpercnek óriási jelentősége van, hiszen egy, a rajtnál elvesztett tized a végén hármat jelent.
Azért is van szükség minden mozdulatsor tökéletes, már-már óraműszerű begyakorlására, mert a világ élvonalában gyakran ezredmásodpercek döntenek a végső helyezésekről – nyilván nem lesz ez másként Pekingben sem.
A sportolók fejjel előre csúsznak le egy csatorna alakú pályán, mint korábban írtuk, de ismét hangsúlyozzuk: hajmeresztő, 130 kilométer/órás sebességgel, mindössze három-négy centire a jégtől – fék nélkül! Éppen ezért kötelező – az extrém erőhatások ellenére is – végig higgadtnak maradni, mert egy cseppnyi kihagyás nem csak hogy értékes tized-, századmásodpercekbe kerülhet, de akár súlyos sérüléshez is vezethet!
A légellenállás minimalizálása érdekében a versenyzőknek kötelező feszesen a szánkóhoz simulni, hiszen a váll, a fej, a lábak legkisebb mozdulata is hatással van a súlyelosztásra, amely így befolyásolja a szánkó mozgását.
S első hallásra bármilyen furcsa, a szkeleton sok mindenben hasonlít a Forma-1-hez:
a hihetetlen veszélyek, az extrém körülmények, a koncentráció és a maximális sebesség mellett a jó szereplés elengedhetetlen feltétele a remek memória, hiszen a jégcsatornában kötelező megjegyezni a kanyarokat,
mivel az ideális ívről történő legkisebb letérés komoly időveszteséget okozhat.
Tehát valóban minden egyes részlet számít a maximális sebességért folytatott harcban: egy apró plusz, mondhatni fölösleges bemozdulás tényleg századmásodpercekbe kerülhet.
Érdekesség, hogy a szkeleton csupán 2002-ben tért vissza a téli olimpia műsorára, és az Egyesült Államok mellett Ázsiában, főképpen Dél-Koreában és Japánban is rendkívül népszerű; Európából a németek, az osztrákok, a britek és az oroszok indulnak eséllyel harcba a dobogós helyezésekért. A szkeletonban férfi és női egyéni számokban avatnak győzteseket Pekingben, a két címvédő a dél-koreai Jun Szung Bin illetve a hölgyeknél a brit Lizzy Yarnold.
A legutóbbi, pjongcsangi téli olimpia szkeletonbajnokának, Jun Szung Binnek nem kell attól tartania, hogy sokan felismerik az utcán! Fotó: MTI/EPA Diego Azubel
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség biztonsági okokból nem engedi indulni a belorusz válogatottat a 2026-os milánói téli olimpia selejtezőjén, így a magyarok várhatóan továbbjutottak az előselejtezőből.
Fiatalon gyakorlatilag véget ért a sportoló pályafutása, az oroszokat az sem érdekelte, hogy csalt. Náluk ez rendszerszintű.
A Dunaszerdahely a beszámolók szerint „a szezon legemlékezetesebb meccsét” játszotta.
A hadijelentés szerint az orosz hadseregnek négy frontszakaszon sikerült előretörnie.
