Hoztuk a kötelezőt a Zöld-foki Köztársaság ellen, este kell kiszurkolnunk a továbbjutást – kézi-vb utolsó csoportmeccs

2023. január 22. 15:27

A magyar férfi kézilabda-válogatott a középdöntő utolsó fordulója előtt jó helyzetben volt, hogy negyeddöntőt játszhasson a világbajnokságon, és ezzel nagy lépést tegyen az olimpiai kvalifikáció felé is.

2023. január 22. 15:27
null
Balázs Boldizsár

A meccs előtt azt lehetett tudni: ha az utolsó két meccsén 12 ill. 10 góllal kikapó, nagyjából egy magyar vármegyényi országot és félmillió embert képviselő Zöld-foki Köztársaságot megverjük, úgy csak a kkornem jutunk negyeddöntőbe, ha a százszázalékos, ám már mindenképpen csoportelső, házigazda Svédország pontot veszít Portugália ellen az esti meccsükön.

Élő tudósításunk:

Vége. Összejött, 42-30 a végeredmény. Este fél kilenckor jön a göteborgi csarnokba Svédország, ki kell szurkolnunk a győzelmüket Portugália ellen. A negyeddöntőben, ha bejutunk, vagy ismét egy afrikai csapat, ezúttal az Afrika-bajnok Egyiptom lesz az ellenfelünk, vagy a címvédő Dánia.

56. perc: A legtöbb gólt Izland lőtte az Afrika-bajnokság második helyezettjeként világbajnokságra jutó ellenfélnek. 40-et. Mi 38-nál járunk, hátra van még négy perc.

48. perc: Ha a 48 csapatos foci-vb tervezetre gondolunk, arra juthatunk, hogy a kézilabda sokkal jobban áll a meccs megnyerésére nyilvánvalóan esélytelen félnek, mint a foci. Cserébe a foci természete olyan, hogy olyan meccs, ami ennyire csak a tudáskülönbség, felkészültség, testi erő miatt már előre lefutott: nincsen. Most éppen 33-25 az eredmény, ide.

Hanusz Egon, a mai legjobbunk. A félidőben 100%-os lövőhatékonysággal 4 gólnál járt, mellé osztott 8 gólpasszt. Fotó: Kovács Tamás / MTI
Hanusz Egon, a mai legjobbunk. A félidőben 100%-os lövőhatékonysággal 4 gólnál járt, mellé osztott 8 gólpasszt. Fotó: Kovács Tamás / MTI

43. perc: Ha a többi csapat is ilyen meccseket játszott a középdöntőben csak pofozógépnek elégséges, egyébként szimpatikus csapattal, akkor sokan kaphattak az Atlanti-óceán közepén kedvet a kézilabdához. Sok gól, okos passzok, gyors lábak, óriási repülések, részben tőlük is – közben a nagyon avatatlan szem talán észre sem veszi, hogy senki nem úgy hoz döntést, ahogy éles helyzetben hozna. 30-23

36. perc: Lőnek egy gólt a Zöld-fokiak lerohanásból, de az elfutó szélső helyén mi is lövünk azonnal egy válaszgólt. 27-21. Elég jól jellemzi ez a meccset: hagyjuk egymást játszani, de azért ésszel.

Félidő: 22-15. Láthatólag odafigyel a csapat, hogy kellő távolságot tartson az ellenféltől. Ami rajtuk múlik, ma teljesíteni fogják a továbbjutásért. Svédország kezében lesz a sorsunk.

24. perc: Az, hogy annyi gól van közte, amennyit szeretnénk, nem ügyetlen az ellenfél sem. Két szép gólt lőnek betörésből, robbanékony testcselekkel. Majd egy kínai figurával tulajdonképpen átveszik a meccs legszebb gólját Pedrótól. 19-13.

19. perc: Show van! Pedro a szélről betörve a háta mögött lő gólt. 14-7. Önbizalomnövelő meccs.

11. perc: A védekezés kicsit feljavul, rögtön négy közte. 9-5: Bánhidi fordul meg a hatos vonalán, dacára, hogy egy védő sziámi ikernek akart szegődni mellé. Egy híján minden magyar lövésből gól lett eddig.

A ma kétszáz éves Himnusz előtt. Fotó: Kovács Tamás / MTI
A ma kétszáz éves Himnusz előtt. Fotó: Kovács Tamás / MTI

9. perc: Nem kezdett rosszul a magyar csapat, de plusz kettővel vezetgetünk csak általában (7-5-nél jár a meccs), noha volt már plusz három is.

1. perc: Kong az ürességtől a göteborgi csarnok. Remélhetőleg estére megtelik, hogy tét nélkül játszó svédek azért mégiscsak hajtsanak majd a közönségért. Papíron a cseresoruk is verheti a továbbjutásért küzdő portugálokat.

Nyitókép: Az irányító Hanusz és az óriások. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2023. január 26. 16:51
Ez nem jött be.
pollip
2023. január 25. 01:04
Gratula!
brekker
2023. január 25. 01:01
Mikkel Hansen a legnagyobb király volt, szeretném látni, hogy gratulál nekünk.
brekker
2023. január 25. 01:00
A dán utánpótlás nevelés sokkal jobb, ott nincsenek akadémiák, hanem mindenféle serdülő bajnokságok, de nem eredmény szemlélettel, hanem azért, hogy mindenki játszhasson, aki akar, aztán ahogy nőnek a gyerekek, összevonják a jobbakat területi bajnokságokba. daniasport.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!