Öt hónapja lett édesanya – most nemzetközi karateversenyt nyert Párizsban Molnár Réka

2023. január 24. 18:25

Egészen elképesztő sikertörténet Molnár Rékáé, aki öt hónappal ezelőtt adott életet kislányának, Lanának és most Párizsban megnyerte a nagypresztízsű nemzetközi (WKF) karateversenyt a -50 kg-os súlycsoportban. Az októberi hazai rendezésű karate-világbajnokságon élete formájában szeretne versenyezni.

2023. január 24. 18:25
null
Csisztu Zsuzsa
Csisztu Zsuzsa

Öt hónapja lett édesanya – most nemzetközi karate versenyt nyert Párizsban Molnár Réka

Hihetetlenül pozitív sikertörténet Molnár Rékáé, aki úgy tűnik élete legfontosabb fejezeteit a versenykaraténak, vagyis a WKF (Wolrd Karate Federation) égisze alatt zajló, úgynevezett olimpiai karaténak köszönheti. Réka viszonylag későn, 14 évesen kezdett karatézni, ugyanakkor számos korosztályos sikert aratott, az utánpótlás világ- és Európa-bajnokságokon rendre kitűnően szerepelt.

A képen: Molnár Réka bárizsi győzelme után. Fotó: Molnár Réka.
A képen: Molnár Réka bárizsi győzelme után. Fotó: Molnár Réka.

A karaténak köszönheti a ma 32 éves ifjú édesanya azt is, hogy találkozott a szerelemmel, hiszen a szintén magyar válogatott Tadissi Martial,

a világbajnoki és világjátékok ezüstérmes és Európa-bajnoki bronzérmes karatéka már több mint 14 éve a társa és ma már közös kicsi lányuk, Lana édesapja. 

Réka párja félvérként is magyar – és nem tervezi az országváltást

A félig kongói és félig magyar - édesanyja révén egészen pontosan szabolcsi -  származású Tadissi Martial, akinek már a neve is „harcos",  az olimpiai bronzérmes „nagyágyú", Hárspataki Gábor mellett a magyar férfi karatesport másik kiemelkedő egyénisége, akinek személyes története is megkapó. Ahogy az olimpia.hu-nak is nyilatkozta: 

„Édesapám kongói származású, a családjának egy része az afrikai országban él, egy másik pedig Franciaországban. Apukám ’82-ben jött a Kongói Köztársaságból Magyarországra, a Debreceni Egyetem hallgatója volt.

A képen: Tadissi Martial. Fotó: Tadissi Martial Instagram.
A képen: Tadissi Martial. Fotó: Tadissi Martial Instagram.

Én 15 évesen utaztam először az afrikai fővárosba, Brazzaville-be, akkor ismertem meg az ottani kultúrát és az ottani rokonaimat. Érdekesség, hogy a francia mellett a nemzeti nyelvet, a lingalát és a lárit is használják, némi kevéskét én is elsajátítottam. 2017-ben voltam ott legutóbb, akkor már Rékát, a menyasszonyomat is vittem magammal. Mindig nagy élményt jelent, nagyon szeretek utazni. A francia családomnál sokszor voltam, szüleim már egészen kicsi koromban kivittek, többször nyelvtanulás céljából is kiutaztam.

A képen jobbra: A magyar Tadissi Martial (j) és az olasz Gianluca De Vivo az isztambuli karate Európa-bajnokságon 2015-ben. (MTI/Anadolu/Isa Terli)
A képen jobbra: A magyar Tadissi Martial (j) és az olasz Gianluca De Vivo az isztambuli karate Európa-bajnokságon 2015-ben. (MTI/Anadolu/Isa Terli)

Jól megy a francia és az angol is, de legjobban a magyar és én már Budapesten születtem. Amúgy érdekes, mert itthon ugyan feketének titulálnak, Kongóban viszont fehérnek számítok, úgy mondják: mundélé."

Marszi, ahogy szakmai körökben becézik volt már Universiádé-győztes, vagyis főiskolai világbajnok is, és jövőjét egyértelműen Magyarországon képzeli, Rékával közös pici lányuk születése után

július 22-ére tervezik az esküvőt, mert utána mindketten kizárólag az októberben Budapesten rendezendő valaha volt legnagyobb versenyre, a WKF Karate világbajnokságra szeretnének koncentrálni. 

Réka most Párizsban hatalmasat küzdött és Hárspataki Gábor olimpiai, csodaszámba menő utolsó utáni másodperces győztes rúgásához hasonlóan ő is az utolsó másodpercben bevitt fejrúgással hozta el a döntőben az aranyérmet a francia  és korábbi U21-es világ- és Európa-bajnok Ahmed Nishwa elöl a -50 kilogrammos súlycsoportban.

„Már a babaváráskor is az volt a célom, hogy magyar közönség előtt mutathassam meg magam a sportág legfontosabb versenyén, de persze addig még vannak válogató versenyek – mondja Réka, aki a szülés előtt két nappal még fizikailag igen aktív volt, és a hathetes kontrollra már edzésből érkezett. Csodálatos, hogy a családom, a párom, aki szakmailag is felkészülésemet maximálisan segíti, mindenben kiveszi a részét a kislányunk, Lana születése óta.

A képen: Tadissi Martial, Molnár Réka és kislányuk Lana idén karácsonykor. Fotó Tadissi Martial Instagram
A képen: Tadissi Martial, Molnár Réka és kislányuk Lana idén karácsonykor. Fotó Tadissi Martial Instagram

Márszi nagyszerű apa és kitűnő sportember, akivel lassan másfél évtizede nagyon szoros köteléket alkotunk. Együtt és egyformán hiszünk a sport és a harcművészet szépségében és karakterformáló erejében

és én most anyaként motiváltabb vagyok, mint valaha. Mi más is mozgatna meg jobban, mint az esély, hogy esetleg magyar közönség előtt szerepelhetek életem legfontosabb versenyén" - osztotta meg reményét a Mandinerrel Molnár Réka.

 

A nyitóképen: Molnár Réka, a párizsi győzelme után. Fotó: Molnár Réka

 

 

 

 

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leakis
2023. január 26. 17:59
Hát, nem tudom. A babának most anyára s anyatejre lenne szüksége. Ha ezt meg tudja oldani, akkor nagyszerű. Ha nem, akkor elvesztett valami pótolhatatlant a gyereke részére. Nagy Tímea meg tudta oldani. Remélem, ő is.
Csomorkany
2023. január 26. 15:04
Gratulálok, de nem szeretnék találkozni velük egy sötét kapualjban...
Senki Alfonz
2023. január 26. 15:04
Csak ismerkedik a valódi kutyaszőr tapintásával!
Senki Alfonz
2023. január 26. 15:03
A nők anyává válásukkor olyan szellemi, akarati energiára tesznek szert, hogy gyerekük, gyerekeik védelme érdekében még egy halálosan támadó tigrissel szemben is fel tudják vállani a harcot és sikerül is őket elüldözni. Réka - Lanára gondolva - a férfi mezőnyben is sikeres lett volna!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!