Közbelépett a VAR, de a Kisvárda így is megállította az újabb kulcsjátékosát elvesztő Ferencvárost!

2023. február 11. 19:37

A várdaiak október 8-án, a Vasas ellen nyertek utoljára bajnokit hazai pályán, ráadásul a bajnokcsapat ellen elért döntetlen után is joggal maradhatott hiányérzetük…

2023. február 11. 19:37
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

A találkozót a jubiláló Farkas Ádám vezette (a FIFA-bírónak a kisvárdai rangadó volt a 200. NB I-es meccse), a két csapat az alábbi összeállításban futott ki a pályára. Érdekesség: a várdaiaknál először volt kezdő a 19 éves saját nevelésű tehetség, Czérna Erik. A Fradiban a kisebb sérüléssel bajlódó Samy Mmaee-t Adnan Kovacevic helyettesítette, és bekerült a bajnokcsapat kezdőjébe az utolsó négy mérkőzésen két gólt és két gólpasszt jegyző Marquinhos is.

Kisvárda: Hindrich – Hej, Kovacic, Jovicic, Leoni – Karabeljov, Ötvös, Czérna – Camaj, Makowski, Mesanovic

Ferencváros: Dibusz – Botka, Kovacevic, Knoester, Civic – Esiti, Besic – Zachariassen, Marquinhos, Traoré – R. Mmaee     

A mérkőzés gyászszünettel kezdődött a Törökország és Szíria területén bekövetkezett földrengés több tízezer áldozatának emlékére.

A meccs enyhe ferencvárosi fölénye ellenére a 10. percben a Kisvárda riogatott először: Czérna lendületesen tört előre, Karabeljovnak tette le a labdát, akinek a passzát Ötvös Bence mintegy 20 méterről alig tekerte fölé.

A 13. percben válaszolt a Fradi: Marquinhos életveszélyesen tört előre, bepasszát Ryan Mmaee Hindrich ölébe emelte.

A 21. percben kiszabadult a kissé meglepő kisvárdai fogságból a Fradi, a meglóduló Muhamed Besicet a bolgár Karabeljov csak egy sárga lap árán tudta megállítani. A bosnyák légióst hosszasan ápolni kellett, nem is tudta folytatni a játékot. Később kiderült:

ez pedig a ghánai Owusu Kwabena elvesztése után egyáltalán nem jó előjel a tavaszi Európa Liga-mérkőzések előtt…  

A 24. percben nem sok hiányzott a ferencvárosi vezetéshez: Civic remek beadását Kovacevic fejlete mellé. Besic helyett Vécsei Bálint lépett pályára.

A 27. percben következett a második kisvárdai figyelmeztetés: az ígéretesen kiugró Marquinhost Kovacic rántotta vissza. A 23 méteres szabadrúgást Ryan Mmaee tekerte kapura, de nem jött össze az Újpest ellen látott bravúr, azaz a gól, hiszen a sorfalban elakadt a labda.

A 36. percben a Janisz Karabeljovot hátulról elkaszáló Botka Endre kapott sárga lapot, amit a válogatott védő cifra szidalmak közepette vett tudomásul.

A 41. percben Eldar Civic gondolt egy merészet, 20 méterről rátűzte a labdát, az egészséges löket Heinrich ölében halt el; a következő FTC-támadást pedig Ryan Mmaee önzőzte el, aki ahelyett, hogy a gólhelyzetben lévő Marquinhoshoz passzolt volna – inkább fölé bombázott.

Eddigi teljesítményéért taps jár Besicnek - lehet, hogy hosszú pihenő vár rá Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (archív)
Eddigi teljesítményéért taps jár Besicnek - lehet, hogy hosszú pihenő vár rá Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (archív)

A mérkőzés 51. percében pedig kis híján megszerezte a vezetést a Kisvárda! Driton Camaj szabadrúgását Dibusz Dénes csak kiöklözni tudta, közben saját játékosával, Adnan Kovaceviccsel ütközött, a labdát pedig Janisz Karabeljov vágta a kapuba.

Ezt megúszta a Fradi – de mindenképpen figyelmezető volt ez a hazai lehetőség!

A 61. percben viszont csupán centiméterek hiányoztak ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a bajnokcsapat: a tizenhatoson belül Zachariassen visszagurított labdáját Ryan Mmaee alig gurította mellé – avagy Hindrich Ottó nézte ki sikerrel a jobb alsó sarokba tartó labdát. Válaszként Camaj tekerését nagy bravúrral ütötte ki Dibusz.

Tovább szorongatott a Kisvárda: a 70. percben ezúttal Mesanovic életveszélyes beadását a berobbanó Makowski elől ütötte ki látványosan a Ferencváros kapusa. A 72. percben a csereként beállt Auzqui passzolta el a labdát, Dibusz ezúttal a meglóduló Leoni elől kapta föl bátor kivetődéssel a bőrgolyót. Tovább folytatódott a hazai nyomás: a 74. percben Makowski pöckölte Camaj elé a labdát, a montenegrói válogatott támadó lövését is hatástalanította Dibusz.

A 81. percben kiszabadult a hazaiak szorításából a Ferencváros: a csereként beállt Ilievszki lökte föl hátulról Zachariassent a kaputól 19 méterre. A szabadrúgást Ryan Mmaee nem sokkal lőtte mellé.

A hátralévő percekben már csak apró felvillanások történtek mindkét oldalon, a Kisvárda megérdemelten csent el két pontot a Fraditól.

Nyitókép A Ferencváros házi gólkirálya, Adama Traoré sem tudta áttörni a kisvárdai védelmet Fotó: fradi.hu 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vip era
2023. február 16. 20:08
DVSC volt a bíró?
zakar zoltán béla
2023. február 16. 20:08
DVSC-PAKS 2-1/ A bíró megverte a Paksot.
zakar zoltán béla
2023. február 16. 20:08
5magyar a pályán...Undorító.
bölcsbagoly
2023. február 16. 20:08
Az FTC-nél 4, s ha az erdélyi kapust is számítjuk, akkor a Kisvárdánál is. DE nem ugyanazok a célok s az eredmények nemzetközi szinten, nemde? A foci őshazájában Angliában alig van angol játékos a PL-ban! DE ez nyugaton általános, ahogy más csapatsportokban is mindenhol. Ez már a globalizmus korszaka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!