Lesz miért szurkolnunk a vb-n a magyar kézis csajoknak!

2023. november 29. 12:26

Női kézilabda-válogatottunk feltörekvő fiatalokkal célozta meg a világbajnoki negyeddöntőt – és a párizsi olimpiát!

2023. november 29. 12:26
Szabó Péter

Idén télen a dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságon forrósíthatják fel a magyar szurkolók hangulatát női kézilabda-válogatottunk tagjai. A lányok ezúttal is szeretnének nagyot dobni, amely egyben a jövő évi olimpia előszobájába is belépőt jelenthet.

A kiemelten hangsúlyos torna előtt számos sérülés borzolta a szakmai stáb kedélyeit, ilyen-olyan okokból összességében egy minőségi csapatnyi játékos hiányzik a keretből: Szöllősi-Zácsik Szandra, Tomori Zsuzsanna, Faluvégi Dorottya, Planéta Szimonetta, Fodor Csenge, Kisfaludy Anett, Korsós Dorina, Kácsor Gréta, Pál Tamara, Tóth Gabriella, Háfra Noémi mellett két kapus, Janurik Kinga és Szikora Melinda sem áll a Golovin Vlagyimir rendelkezésére. A szövetségi kapitány a fiatalítás mellett tette le a voksát, így a hiányzókat nagyrészt a jövő emberei helyettesítik: a fiatalok aránya tehát kifejezetten magas, ennek megfelelően a csapat átlagéletkora rendkívül alacsony. A célok azonban ezzel együtt sem teljesíthetetlenek.

„A helyzetünk nem reménytelen. Olyan csoportba és ágra kerültünk, ami arra ad reményt, hogy teljesíteni tudjuk a kitűzött célt.

Ahhoz, hogy a legjobb nyolcba kerüljünk a montenegróiak, majd várhatóan a középdöntőben a horvátok elleni két mérkőzést kell mindenképp megnyernünk”

– tekintett előre Golovin Vlagyimir, a női válogatott szövetségi kapitánya.

Kezdődik a 26. női kézilabda-világbajnokság: komoly célokkal utazott Svédországba a magyar válogatott
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A csapat Telkiben kezdte a közvetlen felkészülést, majd két, Hollandiában játszott, egy győztes és egy vesztes felkészülési mérkőzéssel hangolt a világbajnokságra. A torna csoportkörét Helsingborgban abszolválják a hölgyek, sorrendben Paraguay, Kamerun és Montenegró legjobbjaival nézhetnek farkasszemet. 

Az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahol a Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál kvartett három továbbjutójával találkozhat majd szintén Svédországban, de már egy másik városban, Göteborgban. Onnan az első két csapat kerül a negyeddöntőbe. 

A vb-aranyérmes kijut a jövő nyári párizsi olimpiára (francia siker esetén döntőbeli ellenfele kvalifikál), a következő hat válogatott pedig – amelynek nincs selejtezős helye vagy kvótája – részt vehet az áprilisi selejtezőtornán. Ezek egyikére mindenképpen le kíván csapni Golovin együttese.

Kik lehetnek a magyar nyerőemberek?

Miután két kapusunk, Janurik és Szikora is kidőlt, még nagyobbak az elvárások Böde-Bíró Blankával szemben. A bajnokságban 100 %-os teljesítménnyel masírozó Ferencváros kapusa ősszel a Bajnokok Ligájában már ízelítőt adott ihletett formájából, bízunk benne, hogy címeres mezben is a megszokott teljesítménnyel örvendezteti majd meg a szurkolókat! 

A jobbszélen Győri-Lukács Viktória személye évek óta megkerülhetetlen, de a debreceni csapattal a BL-ben is tapasztalatot szerző Töpfner Alexandra is remek választás lehet: az elitligában ő a legeredményesebb büntetőspecialista, 80 százalék fölötti hatékonysággal lövi a heteseket. Belső posztokon Klujber Katrin Fradiban nyújtott lehengerlő teljesítményére, Vámos Petra ellentmondást nem tűrő bátorságára, Füzi-Tóvizi Petra agilis beállójátékára, Kuczora Csenge remek formájára (10 meccsen 70 gól a magyar élvonalban) és a 21 éves Juhász Gréta precíz átlövéseire is építhet a szakmai stáb. A meglepetésember – akivel megtréfálhatjuk a nemzetközi mezőnyt – pedig az éppen 19 éves Simon Petra lehet, aki alig néhány válogatottsággal a háta mögött, a padról csereként beszállva ügyesen állva hagyhatja a védőket.

SIMON Petra; PANDZA, Katarina
Simon Petra októberben mutatkozott be a magyar válogatottban, első meccsén rögtön hét gólt szerzett! 
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Védekezésben nagyon fog kelleni Albek Anna és Bordás Réka keménysége, Kisfaludy Anett, Planéta Szimonetta és Tomori Zsuzsanna hiányában nekik kell majd a hátukra venni a „hatosfalat”. 

Balszélen lehetünk talán a legkiegyensúlyozottabbak, Márton Gréta és Szöllősi-Schatzl Nadine hagyományosan kiemelkedő lövőszázalékát most is előre aláírnánk.

A magyar női válogatott világbajnoki kerete:
Kapusok: BÖDE-BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEMEREY Zsófi (Motherson Mosonmagyaróvári KC), BUKOVSZKY Anna (Praktiker-Vác)
Jobbszélsők: GYŐRI-LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO KC), TÖPFNER Alexandra (DVSC SCHAEFFLER)
Jobbátlövők: ALBEK Anna (Motherson Mosonmagyaróvári KC), KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), PAPP Nikolett (Gloria Buzau, román)
Irányítók: DEBRECZENI-KLIVINYI Kinga (Moyra-Budaörs Handball), VÁMOS Petra (DVSC SCHAEFFLER), SIMON Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: BORDÁS Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria), FÜZI-TÓVIZI Petra (DVSC SCHAEFFLER), PÁSZTOR Noémi (Motherson Mosonmagyaróvári KC)
Balátlövők: JUHÁSZ Gréta (Kisvárda Master Good SE), KUCZORA Csenge (Praktiker-Vác)
Balszélsők: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-SCHATZL Nadine (Győri Audi ETO KC)

Szövetségi kapitány: GOLOVIN Vlagyimir

Magyarország várhatóan a montenegrói együttessel csatázik az első helyért december 4-én. Eddig a mérkőzésig két bemelegítő találkozó várhat a mieinkre.  Paraguay és Kamerun ellen korábban még sosem játszott a nemzeti csapat, most erre is sor kerül majd. A középdöntős csoportban az A és a B csoport 3-3 továbbjutója néz majd farkasszemet egymással. Az A jelű kvartettből a hazai pályán szereplő svédek és a horvátok minden bizonnyal továbbjutnak, így az ellenük vívott összecsapások kulcsfontosságúak lesznek a negyeddöntőért zajló küzdelemben.

26. Női kézilabda-világbajnokság
(Dánia-Norvégia-Svédország, 2023. november 29-december 17.)
csoportbeosztás
A-csoport (Göteborg): Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál
B-csoport (Helsingborg): Montenegró, Magyarország, Kamerun, Paraguay 
C-csoport (Stavanger): Norvégia, Dél-Korea, Grönland, Ausztria
D-csoport (Stavanger): Franciaország, Szlovénia, Angola, Izland
E-csoport (Herning): Dánia, Románia, Szerbia, Chile
F-csoport (Herning): Németország, Lengyelország, Japán, Irán
G-csoport (Frederikshavn): Brazília, Spanyolország, Ukrajna, Kazahsztán
H-csoport (Frederikshavn): Hollandia, Csehország, Argentína, Kongó

A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
November 30., 20:30: Magyarország-Paraguay (tv: M4 Sport)
December 2., 20:30: Magyarország-Kamerun (tv: M4 Sport)
December 4., 20:30: Magyarország-Montenegró (tv: M4 Sport)

VÁMOS Petra
Vámos Petra lendületes és szenvedélyes játéka sokat érhet a válogatott számára
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A további program:
Középdöntő:
I. csoport, Göteborg (A-B-ág): december 7., 9., 11.
II. csoport, Trondheim (C-D-ág): december 6., 8., 10.
III. csoport, Herning (E-F-ág): december 7., 9., 11.
IV. csoport, Fredrikshavn (G-H-ág): december 6., 8., 10.

Negyeddöntők (Trondheim, Herning): december 12., 13.
Elődöntők, helyosztók (Herning): december 15.
Döntő, helyosztók (Herning): december 17.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mreinstand-2
2023. november 29. 18:45
Nagyon nagy hajrá!
gyaloggos
2023. november 29. 17:24
NO, hát HAJRÁ LÁNYOK!
Rodolfo
2023. november 29. 16:09
Hajrá csajok! ❤
benedek77
2023. november 29. 13:49
Ja, aztán megint 100.-ik lesz a csapat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!