A szokásos négy helyett három évet kell csak várnunk a következő olimpiára. Ettől még nem pazarolhatjuk el mindazt az élményt, amit Tokiótól kaptunk. Visszatekintésünket – az etikett szerint – a királynővel, az atlétikával kezdjük.
Már a 400 méteres síkfutás is kegyetlenség. Nem ritka, hogy a világbajnok a futás után közvetlenül percekig nem tud mozdulni. Pont az a táv, amit még végig lehet sprintelni – ha valaki képes az utolsó ötven méteren a savban fürdő izmait gyors mozgásra bírni. Iktassunk be még tíz darab gátvételt, tíz ritmustörést, tíz hibázási lehetőséget, és kész az olimpia leggyilkosabb száma: a 400 méteres gátfutás.
A férfiaknál 400 gáton az amerikai Rai Benjamin és a norvég Karsten Warholm évek óta űzik egymást. Elkerülhetetlenül a világcsúcsdöntésbe, pedig a legrégebbi, 1992 óta fenálló futóvilágcsúcsról beszélünk. Rai Benjamin idén az amerikai válogatón közelebb került hozzá, mint az elmúlt huszonkilenc évben bárki. Öt századmásodpercre. Végül Karsten Warholm ejtette el a nagyvadat az olimpia előtt egy hónappal; nyolc századmásodperccel vette el Barcelona olimpiai bajnokának a világcsúcsát. De olyan ellenfél mellett, mint Benjamin, nem volt biztos, hogy maga is olimpiai bajnokká tud válni. Az ellenben biztosnak tűnt, hogy itt az aranyhoz világcsúcs kell.
A 6-os pályán kékben Karsen Warholm, balján Rai Benjamin. A hangot, ha tehetik, kapcsolják be.
Az aranyhoz világcsúcs kell?! Nevetségesen olcsó állítás. Karsten Warholm háromnegyed másodpercet vert a világcsúcsra. Ami a futamot megelőző negyvennégy (!) évben nem fejlődött ennyit összesen. Warholm idejével országos bajnoki címet lehetett volna szerezni 400 méteren idén olyan el nem hanyagolható futónemzeteknél, mint Nagy-Brittannia vagy Franciaország.
Mármint síkfutásban.
Az ezüstöt nyerő Benjamin több mint fél másodperccel jött meg a világcsúcson belül. A bronzért a brazil dos Santos átírta azt a világcsúcsot, amit Warholm egy hónapja döntött meg 29 év elteltével.
Sokan minden idők legnagyobb futamának tartják ezt a tokiói 400 gátat. Ezzel vitatkozni még senkit nem hallottunk.
Női 400 gáton elég hasonló, egymást világcsúcsba hajszoló párharc zajlik évek óta. A már világcsúcstartó, Rióban olimpiai bajnok amerikai Dalilah Muhammadnek két éve világcsúcsot kellett futnia, hogy végre világbajnok is legyen honfitársnője, Sydney McLaughlin előtt. Az idei amerikai válogatón kettejük harcát már a tíz évvel fiatalabb McLaughlin nyerte, ekkor a világcsúcsot is átvette.
Alapvetően McLaughlin tűnt jobb erőben érkezni az olimpiára. Dalilah Muhammad legnagyobb reménye az lehetett, hogy senki ember lánya nem lebeg olyan könnyedén át gátak felett, mint ő. Kecsességről lévén szó, nyilván ember fia sem.
Warholmék után 24 órával ők is mindketten belül futottak a világcsúcson, amire példát vagy szavakat lehetetlen találni. Mérhető sportágakban az ezüstöt sokszor könnyű elfogadni, ha valaki például megdöntötte az egyéni csúcsát. De ez az önnyugtató érv a szélsőségig, egy világcsúcsdöntésig feszítve eléggé erejét vesztettnek tűnik.
Az aranyat végül Sydney McLaughlin hozta el. Ezen az egy versenyen – ahol Muhammed vezetett végig, ám utolérték a célegyenesben, és onnantól csak az ellenfél gáthibájával nyerhetett volna – látszik az az ezer másik ugyanilyen, amik közös és cáfolhatatlannak tűnő dinamikáját Karsten Warholm embertelen erőfeszítéssel borította fel, mikor görcsben jajveszékelő lábait rá tudta venni, hogy ellépjen újra.
Hatalmas olimpiájuk volt az olaszoknak atlétika fronton. (Miután például a klasszikus sikersportágukban, vívásban egy aranyat sem nyertek, noha az elmúlt 40 évben átlagosan 2-nél többet, és soha sem nulláztak.) Az egész olimpia talán legemlékezetesebb napján először Gianmarco Tamberi nyert megosztott aranyat Mutaz Essa Barshimmal magasugrásban. Kettejük hátteréről röviden itt olvashatnak.
A mezőny már végzett, mikor az addig hibátlan Tamberi és Barshim is leverték a 239 centit háromszor. Holtversenyben álltak az élen. Ekkor érkezett hozzájuk a zsűri, hogy egyeztessen a folytatásról. Milyen ugrórendben döntik el, ki az olimpiai bajnok. Barshim volt, aki rákérdezett, lehetnének-e együtt. A válasz elég nyilvánvaló az olimpia leggyönyörűbb győzelmi öröméből.
Egy tíz perccel később pedig olasz sprinter vette át a világ leggyorsabb embere címet Usain Bolttól, Európa-csúccsal nyerve a 100 méter döntőjét. Arról, hogyan lett egy üresen kongó számból egy csapásra az olimpia csúcspontjához illő verseny, itt írtunk röviden.
Versenyből még nagyobbat hozott a 4x100-as váltó. Az USA már az elődöntőben kiesett, pedig végigment a bot, csak kikaptak Kínától, Kanadától, Olaszországtól, Németországtól és Ghánától is.
A teljesen nyílt döntőt Filippo Tortu nyerte meg az olaszoknak. Az utolsó 50 méteren ahogy lépésről-lépésre szedi le a britek előnyét, felejthetetlen. És sokszor felidézendő:
Tortu már a döntő előtti bemelegítésen sírt, mert tudta, hogy nyerni fognak. Bár 2018-ban ő volt az első olasz, aki 10 másodperc alá jutott, és a mindössze harmadik fehér sprinter az elit klubban, az elmúlt évek során kissé megrekedt. Ezzel a fordításával viszont halhatatlanná lett. Olimpiai bajnokként a többiek neve is nyilván, de Tortu hite, tökéletes mellbedobása az atlétikával együtt enyészik majd el. Tehát remélhetőleg soha sem.
A pályaatlétika utolsó napjára is jutottak jelentős események. Az amerikaiak a női 4x400-as váltóra végtelenül vagányan válogattak. A két gátkirálynőt, Dalilah Muhammadet és Syndey McLaughlint. A nyolcszázat 19 évesen értelmezhetetlen érettséggel nyerő, erőlködéstől tökéletesen mentes, senkihez sem hasonlítható futómozgással született Athing Mut. És a kétszázat Londonban megnyerő, azóta édesanya ikont, Allyson Felixet. Akinek történetéről, életmentő császármetszéséről, a sportoló anyák jogaiért folytatott harcáról olimpiára való kijutásakor írtunk először. Majd mikor a négyszázas egyéni bronzérmével beérte Carl Lewist az olimpiai érem örökranglista második helyén.
Az amerikai váltóból Allyson Felix volt az egyetlen, aki indult egyéni négyszáz síkon Tokióban. Egyéni olimpiai aranya neki is kétszázról van csak. Négy egyedileg csoda-futónőből mégis verhetetlen négyes jött össze.
Európa legnagyobb futótehetsége, Jakob Ingebrigtsen 20 évesen lett olimpiai bajnok az egyik legsokrétűbb játszmát jelentő 1500 méteren. Korábban spekuláltunk arról, hogyan verhette meg a világbajnok kenyai Cheruiyotot. Tudni csak Ingebrigtsen tudhatja, mindenesetre akárhányszor érdemes visszanézni az egyéni pályaversenyek zárószámát:
Fontos még megemlíteni Yulimar Rojas hármasugró világcsúcsát. A svéd-amerikai Mondo Duplantis sima győzelmét rúdugrásban, és még inkább azt az ugrását az új világcsúcsra, ahol 30 centivel volt a léc, saját maga, Szerhij Bubka és a világ felett. Valamint a jamaikai Elaine Thompsont, aki a leggyorsabb élő nő lett világon, egyszersmind Usain Bolt mellett a második olyan sprinter, aki valaha megcsinálta a dupla duplát, azaz címet védett 100 és 200 méteren.
És akkor nem beszéltünk a 9000 pont felett tízpróbázó Damien Warnerről. Vagy az olimpiára végre kiengedett orosz Marija Laszickenéről, aki hét évnyi uralkodás után, immár leírva, formán kívül olimpiai bajnok tudott lenni színtiszta versenyzői tudásból. Vagy..., áhh, lehetetlen akár csak minden nagyságot megnevezni is.
Már csak két évet kell várnunk arra, hogy az olimpiák sporttartalmi gerincét adó atlétákat testközelből csodálhassuk. 2023-ban világbajnokság Budapesten!
Nyitókép: Julien Crosnier / AFP
A tokiói olimpián 6 érmet nyerő ázsiaiak pozitív teszteket produkáltak, mégis rajthoz állhattak. Lehet, hogy a Cseh László előtt meghajoló Wang Shun sem tisztán nyert? A kínaiak cáfolnak, a doppingellenes szervezetek egymással hadakoznak.
Csalás lenne az új férfi diszkoszvető-világcsúcs? Egy nap telt csak el a döbbenetes eredmény óta, ám máris akadnak olyanok, akik szerint ezt a rekordot nem szabad hitelesíteni.
A norvégoktól és a svédektől állítólag nem kerültek ki titkos adatok.
Az EU valóban kezd leválni az orosz gázról, viszont már igen magas mértéket öltött az Egyesült Államoktól való függés.
Történt mindez azután, hogy azzal támadta Donald Trumpot, hogy nem ért a külpolitikához.
Ebből a megoldásból lehet inspirálódni.
A helyünkön vagyunk tehát, elődeink évszázados álma valósult meg. De jól tudtuk-e használni a kezünkbe adott lehetőséget?
Az olimpiai bajnok kenus, Vaskuti István a vízi élet jellemformáló erejéről, a Wichmann Tamáshoz fűződő barátságáról, az olimpia bojkottjáról is beszélt az MCC rendezvényén.
