Egy győzelemre az olimpiától a magyar női jégkorong-válogatott!

2021. november 13. 22:39

Kétgólos hátrány után kétgólos győzelem! Óriási szívvel álltak talpra a lányok, és győztek 5-3-ra. Vasárnap délután négy órától a házigazda Csehországgal játszik a csapat, és győzelem esetén ott lesz jövő februárban a téli olimpián.

2021. november 13. 22:39
null
Edvi László

A magyar női válogatott 11-1-es, Lengyelország elleni győzelemmel kezdte a csehországi olimpiai selejtezőt. Erre válaszként a hazaiak szombat délután 16-0-ra verték a kvartett leggyengébb tagját. Valószínűleg ezzel akartak üzenni nekünk, a vasárnap délutáni találkozóra. Ha akartuk értettünk ebből, ha nem akartuk, akkor nem.

Az biztos, hogy a csehek csütörtökön 3-1-es győzelemmel szerezték meg a három pontot Norvégia ellen. Ennél nagyobb különbség volt akkor a két csapat között, bizonyítja ezt a 43-7-es kapuralövési mutató. De a skandináv csapat ellen nem könnyű gólt szerezni, mert nemcsak a védekezésük jó, hanem remek kapusuk is van.

Szombat este bárhogy is, de nyerni kellett ellenük!

Küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. Fotó: Vörös Dávid / MJSZ
Küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. Fotó: Vörös Dávid / MJSZ

Az első harmad nagyon gyors volt, mi 18-szor, a norvégok 7-szer lőttek kapura. A mi játékosaink talán technikásabbak, de a norvégok stílusa kellemetlen, olyan ütközős, szurkálós. A keménykedéseiket eleinte a játékvezetők sem kedvelték, így az első 20 percből 6-ot emberelőnyben játszhatták a mieink. Az elsőben nem igazán sikerült felállni sem, a másodikban viszont már a norvég kapuba jutott a pakk. Sajnos a játékvezető szerint már birtokolta a kapus, amikor sikerült Huszák Alexandrának becsúsztatni alóla azt, és lehet, hogy igaza volt. Mindenesetre ez már biztatóbb előny volt, mint az első, de érvényes gól nem született belőle. Ahogy a harmadikból sem. A norvégok egyszer játszottak előnyben ebben a játékrészben, nem is rosszul, de 20 perc után 0-0 állt a chomutovi csarnok eredményjelzőjén.

A bírók felfogása nem kedvezett nekünk.Fotó: Vörös Dávid / MJSZ
A bírók felfogása nem kedvezett nekünk.Fotó: Vörös Dávid / MJSZ

A második játékrész harmadik percében viszont változtatni kellett a kijelzőn a következőre: Magyarország-Norvégia 1-0.

Horváth Imola a kapus hibáját kihasználva tette vissza a pakkot a kapu mögül, és

Metzler Regina közelről szerzett vezetést. A gólszerző az augusztusi vb-n még csak 15 éves volt, a napokban lett 16.

Rohant a csapat a második gólért, ám jött egy 5 perces rövidzárlat, csupa paranormális eseményekkel. Előbb két buta kiállítás, és ennek köszönhetően akár 1 perc 12 másodpercig is kettős emberelőnyben játszhatott volna Norvégia. Ám nem játszott, mert néhány másodperc alatt gólt ütött, majd 28 másodperccel később a szimpla előnyt is kihasználva átvette a vezetést. Az utóbbi gólra sokáig fog emlékezni, aki látta. Ugyanis óriási bírói hiba, és egy érthetetlen magyar megmozdulás következménye volt. A kapunk mögött teljesen szabálytalanul ütköztek Németh Bernadettel, és kapusunk, Németh Anikó a helyzet mentése helyett mással foglalkozott. A megmozdulása sportolóként megmagyarázhatatlan, emberként viszont teljesen érthető.

Két méterre tőle ikertestvérét lökték durván a palánkra, és ő aggódva nézte mi történik vele

, és közben került a kapujába a korong.

A teljesen megzavarodott csapat a második után hamarosan a harmadik gólt is megkapta, miután a játékvezetők megint elnéztek egy norvég szabálytalanságot.

A második harmadban Lisa Haley, a magyar szövetségi kapitány elégedetlen volt. Fotó: Vörös Dávid / MJSZ
A második harmadban Lisa Haley, a magyar szövetségi kapitány elégedetlen volt. Fotó: Vörös Dávid / MJSZ

Szörnyű néhány perc volt, ha nem ismerné az ember a magyar jégkorongozók mentalitását, akkor aggódhatott volna. Ám várható volt a talpraállás! Még a második harmadban Gasparics Fanni szépített, és így egygólos hátránnyal ment a csapat a második szünetre.

A végén a magyar játékosok mosolyoghattak. Fotó: Vörös Dávid / MJSZ
A végén a magyar játékosok mosolyoghattak. Fotó: Vörös Dávid / MJSZ

Az utolsó játékrész néhány szép magyar szólóval kezdődött, majd emberelőnyben Jókai-Szilágyi Kinga egyenlített. Igaz, kicsit sem volt tipikus előnyös gól, de kit érdekelt ez!

Visszajött a remény a győzelemre!

Ettől kezdve végre kamatozott, hogy jobb csapat a magyar. Egy újabb 5 a 4 elleni szituáció után Kreisz Emma már tipikus emberelőnyös gólt ütött, miután gyönyörűen mattig játszotta a támadást a társaival. 4-3, már Magyarországnak!

A játékvezetők még a hajrát is izgalmassá akarták tenni, ezért 4 perc 26 másodperccel a vége előtt kiállítottak tőlünk. A norvégok a kapusuk helyett csatárt küldtek a jégre, így hat ember támadott néggyel szemben. Mégis elcsente a korongot Gasparics Fanni, és vezette az üres kapu irányába, amikor megállította a bíró. Az ok egészen döbbenetes volt.

Az egyik több négyzetméteres plexidarab, melynek közelében sem volt senki, bezuhant a pályára, és millió darabra tört. Gasparics szólója közben!

10 percbe telt a romok eltakarítása, és a plexi pótlása.

Gasparics helyzetét nem kaphattuk vissza, ám a sors Seregély Mírának adta meg a lehetőséget, hogy az üresen hagyott norvég kapuba találjon.

Így nyert 5-3-ra a magyar válogatott, és vasárnap délután négytől Csehországgal játszik. Ha bármilyen módon ( 60 perc alatt, hosszabbításban, büntetőkkel) nyer, akkor szerepelhet jövő februárban a téli olimpián.

 

 

A nyitóképen: A magyar válogatott fontos győzelmet aratott Norvégia ellen. 

Fotó: Vörös Dávid / MJSZ

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bogyo1
2021. november 14. 20:41
Kövezzetek meg, meg persze gratula a csajoknak, de ha megveszek sem értem erre mi szüksége van a sportvilágnak? Mint a női profi box......akik nem tudnának úgy megütni, hogy megharagudjak rájuk. Lassan már beleőrülnek a lányok abba, hogy nekik mindent is csinálni kell, amit a legények is űznek?! Bár már mi is szülhetünk.......... Akkor bocs, én vagyok a hülye.
neutrino
2021. november 14. 13:36
A csehek-éhez. Nem??
HHH
2021. november 14. 13:35
Jó volt a Magyar-Norvég, kifejezetten élvezetes. Sok sikert a lengyelek legyőzéséhez!!!!!!!
héttörpe
2021. november 14. 12:30
Ha a szövetsegi kapitány holnapig világot gyújt a kapusunk fejében, hogy a játék sípszóig tart, akkor nyerhetünk holnap is! Nagy gratuláció jár nekik, a végén a norvég üres kapus játék durva volt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!