Azért az mégse létezik, hogy kelet-timori, szaúdi és jamaikai síelők túrjanak ki osztrák éremesélyeseket az olimpiáról

Egy dubaji síverseny. Egy Montenegróban rendezett jamaikai síbajnokság. És egy Lichtensteinben kiírt „Egzotikus Országok Kupája” a Jamaikai Sícsapat és a Zöld-foki Köztársaság Olimpiai Bizottsága szignójával. Ez az a három leggyanúsabb rendezvény, ahol olyan nemzetek, mint Kelet-Timor, Marokkó, Ciprus, Szaúd-Arábia, Ghána vagy Jamaika olimpiai kvótához jutottak a a téli olimpiai program talán legtelítettebb egyéni sportágában, alpesi síben.

A módszer egyszerű – ha valaki veszi a fáradságot, és vakfoltokat keres a Nemzetközi Síszövetség szabályozásában. Bár a számító ember abban biztos lehet, hogy a fáradsága nem lesz hiábavaló: a gazdag, hideg országok

Szóval. Kell pár középerős világranglista-ponttal rendelkező síelő, hogy feltornássza a verseny értékét. Aztán nekik magán a versenyen mindegyszálig pocsék napot kell kifogniuk. Nem úgy a megrendelők versenyzőinek, akik az itt megcsípett eredményükkel elérik azt a szintet világranglista-pontszámban, ahonnan már olimpiára lehet engedni őket a Nemzetközi Síszövetség (automatikus) sportszakmai megítélése szerint.

Pontosan ez történt a fent felsorolt három „versenyen”. Innentől pedig a szélhámosoknak könnyű dolga van. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindenféle sokszínűségi, esélyegyenlőségi és felzárkóztatási alapelvei a hónuk alá kapnak, és máris büszke képviselőivé, olimpikonjaivá válnak (sokszor csak felvett) hazájuknak.

Amivel – leszámítva a módszerrel szembeni morális fenntartásokat, tehát szigorúan a végeredménnyel – szörnyű baj nem is lenne, ha nem egy véges tortából vennének el összesen már számottevő szeleteket. Csak sajnos: de, pontosan ez történik. Mivel limitált a sportágankénti létszám, így a kelet-timori, a szaúdi vagy a jamaikai síelő olyan versenyzőket foszt meg az olimpiai indulás lehetőségétől, mint például az osztrák Max Franz, aki háromszor nyert Világkupát, világbajnoki érmes, valamint ebben a szezonban van két top5-ös helyezése, köztük a sívilág első-vagy-második legfontosabb versenyéről, a wengeni lesiklásról. Simán érmesélyes.

Összehasonlításképp: egy juniorból felnőttbe lépő sízőnek – legyen akár csak átlag alatti tehetség, de aki versenyzéssel töltötte a fiatal korát – egy végigversenyzett szezon alatt összejön az a szint világranglista-pontokban, amihez a surranópályás olimpikonok trükközni voltak kénytelenek. Illetve, félre az eufemizmussal. Közép-európai szemnek nyilvánvalóan: csalniuk kellett.

Mielőtt a zavaros háttéreredmények kitudódtak volna, a világsajtó a BBC-től a Time-ig felkapta a jamaikai apától, brit anyától született, Nagy-Britanniában felnövő, de jamaikai színekben kijutó Benjamin Alexandert. A sztorija kétségtelenül jó. Fiatalon mérnöki csodaagya volt, fizikusként kezdte az egyetemet, majd DJ-ként és modellként járta a világot, mígnem 33 éves korában, életében először egy síterepre nem hívták bulizni. A bulizástól kezdett megcsömörleni, megtetszett neki az életöröm egy fenntarthatóbb forrása.

Osztott-szorzott, mennyi esélye lenne kijutni egy olimpiára síben, és hogy ki tudja-e gazdálkodni a költségeit. Nagy-Britanniában létezik komoly sísport; mezőny, versenytársak és hasonló kellemetlenségek, így felvette a jamaikai állampolgárságot, és nekivágott a kalandnak. Öt évvel azután, hogy először állt sílécen, a világranglista 4236. helyéről: olimpikon.

És úgy áll a helyzet, hogy az is marad. Kelet-timori, szaúdi, stb. társaival egyetemben. Ugyanis bár botrány kerekedett az ügyből,

A Nemzetközi Síszövetség szerencséje az, hogy a játékok egyik legfontosabb sportága mellett számos félreesőbb szám is a fennhatósága alá tartozik, melyekben a koronavírus és a fiatal (gyakran nem is igazán) sportágak fejlődési ütemét túlbecsülő kvótaszám miatt felszabadult pár olimpiai hely. Jelenleg annyit sikerült elérniük a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, hogy négy férfi helyet átcsoportosíthatnak az alpesi síhez, így Ausztria kettő, míg Németország és Franciaország egy-egy plusz sízőt vihet Pekingbe.

A fentebb példának hozott Max Franz így például kint lehet majd az olimpián. De az osztrákok által végül csak elért nemzetenkénti limit miatt Patrick Feuerstein továbbra sem, noha idén volt egy futama a világ talán legkeményebb óriás-műlesikló lejtőjén, amikor senki ember fia nem verte meg. Kizárni nem lehetett volna az ő érmét sem.

Az egyelőre nem kompenzált amerikaiktól jelen állás szerint lemarad az a Steven Nyman, akinél finomabb rongylába keveseknek van a királykategória, a lesiklás mezőnyében, és aki az előző olimpiát térdszalag-szakadás miatt kellett kihagyja, bár a pjongcsangi lejtőn az egy évvel korábbi felvezetőversenyen dobogóra állt. Nyman 39 éves, csoda, hogy visszatért még erre az olimpiai ciklusra.

A sor természetesen folytatható lenne. Andreas Puelacher, az osztrákok szövetségi edzője szerint lassan felmerül a kérdés,

A választ egyelőre senki sem tudja. A Nemzetközi Síszövetség még keresi a lehetőségét a méltányosság irányába tett lépéseknek. Még az sem lehetetlen, hogy megtalálják a bűnösöket. Netalántán meg is büntessék.

Addig is idézzünk fel egy olyan esetet, amikor kiderült, hogy akarattal, alázattal, élsportolóként viselkedve igenis el lehet érni világraszóló eredményt egy lényegében hegy nélküli országból.

egy lényegében hegy nélküli országból.

Nyitókép: Benjamin Alexander Jamaikán. Forrás: instagram/@benji.ski