Háborús bojkott a vívóknál: az oroszok visszaengedése miatt a németek, a svédek, és a finnek sem rendeznek olimpiai kvalifikációs versenyt

2023. március 21. 14:22

„Sajnálatosan a magyar tőrvívók olimpiai kvalifikációs programját is érinti a német szervezők versenylemondása” – tudta meg a Mandiner a Magyar Vívószövetség főtitkárától, Tamás Henriettetől. A sajátos bojkott, amit az ukránok kezdeményezésére a németek, svédek és finnek is átvettek, miszerint nem rendezik meg a tervezett olimpiai kvalifikációs versenyeket amiért visszaengedték az orosz és fehérorosz vívókat a versenyrendszerbe, a többi vívót is érinti majd.

2023. március 21. 14:22
null
Csisztu Zsuzsa

Már a vívásban is megjelenik a bojkott?

Finnország lemondta a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) Turku városában szeptember 23-án és 24-én rendezendő Kupittaa-tornáját, a FIE hagyományos éves szatellitversenyét, mivel a világszervezet a közelmúltban úgy döntött, hogy újra engedélyezi az orosz és fehérorosz sportolók indulását az áprilistól kezdődő olimpiai kvalifikációs versenyeken.

Ahogy arról a Mandiner korábban már cikksorozatában beszámolt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, elsősorban annak elnöke, a korábbi tőrvívó olimpiai bajnok, Thomas Bach kezdeményezésére egy jelentős paradigmaváltást hajtott végre a szervezet tavalyi évi háborús – orosz, valamint fehérorosz sportolókat érintő eddigi – kizárását követően.

 

A NOB most azt javasolja a nemzetközi sportági szövetségek számára, hogy – tekintettel az olimpiai kvalifikációs évre – semleges színekben engedjék újra indulni ezeken a viadalokon az orosz és fehérorosz sportolókat. A Nemzetközi Vívó Szövetség – talán az egykori olimpiai bajnok szavára kiemelten figyelve – az elsők között, március 10-én hozta meg a határozatot, hogy semleges színekben újra engedi az orosz és fehérorosz versenyzők indulását. 

Erre 

azonnali bojkottal reagált az Ukrán Vívószövetség ekképpen: „Úgy döntöttünk, hogy nem megyünk semmilyen szintű versenyre, ahol közvetlenül orosz és fehérorosz sportolók vesznek részt.

Sőt, edzőink és bíróink sem vesznek részt olyan versenyeken, amelyeket orosz vagy fehérorosz sportolók aktív részvételével rendeznek meg" – áll az Ukrán Vívószövetség közleményében, amelyről az insidethegames számolt be.

A sajnálatos példa ragadós, és különösen érdekes, hogy épp NOB elnökének, Thomas Bachnak a szülővárosában, Tauberbischofsheimben megrendezésre kerülő FIE női tőr Világkupa lett az első, amelyet töröltek a szervezők, mert állítólag problémák merültek fel az orosz állampolgárok vízumkérelmével kapcsolatban a Németországba történő beutazáshoz.

Ezután a Svéd Vívószövetség is visszalépett a SAF-Pokalen és a Rehbinder-nagydíj megrendezésétől, azt állítva, hogy az ok közvetlen tiltakozás a FIE döntése ellen.

A Mandiner, a Magyar Vívószövetség Főtitkárától, Tamás Henriettetől kapott tájékoztatás alapján megtudta, hogy ez a magyar női tőrvívókat is érintő programváltozás, hiszen a szövetség már megkapta a hivatalos értesítést arról, hogy a tauberi verseny elmarad és új helyszínt kell keresni ennek a fontos kvalifikációs állomásnak.

Nagy kérdés, hogyha a bejelentés nyomán a svéd és a finn vívószövetség is lemondta a saját viadalát, akkor a bojkottal kapcsolatos és igen hangos ukrán hozzáállást pártoló és a háborúval kapcsolatos retorikában sem kifejezetten a béke pártján álló nemzetek közt hány olyan további akad, amelyik így tesz. Mert

félő, hogy ez az irány az egész olimpiai kvalifikációs versenyrendszerre kihathat,

további ártatlan vívónemzetek sportolóinak is megnehezítve ezzel a teljes kvalifikációs folyamatot. 

Gémesi Csanád ünnepli férfi kard magyar bajnoki győzelmét. (Kép: MTI/Illés Tibor)
Gémesi Csanád ünnepli férfi kard magyar bajnoki győzelmét. (Kép: MTI/Illés Tibor)

A hétvégi budapesti férfi kardvívó-világkupán megdőlhet a nevezések száma

Már most olyan hírek érkeznek, hogy Lengyelország is várhatóan hamarosan lemondja az április 21-23-ra tervezett poznańi világkupa-versenyt, amely az első olyan verseny lenne, amelyen a FIE rendkívüli kongresszusának döntése hatályba lép.

A hétvégén, a budapesti BOK-csarnokban rendezett férfi kardvilágkupa ugyanakkor még nem nyitott viadal az orosz és fehérorosz vívók számára.

„Nagyon örülünk, hogy már most most megdőlt az egyéni és csapat nevezések száma is a tavalyihoz képest, óriási férfi kardmezőny várható” – jelezte a főtitkár, Tamás Henriette, aki azt is hozzátette, hogy az első olyan hazai rendezésű viadal, ahol a kvalifikációs folyamatban felmerülhet, hogy Budapesten orosz  vagy fehérorosz vívók is induljanak jövő tavasszal kerülhet sorra, az akkori Grand Prix és Világkupa során.

Természetesen ezek a versenyek még nagyon messze vannak, és majd akkor megvizsgáljuk mik a nemzetközi, de legfőképpen hazai kormányzati iránymutatások ebben a kérdésben, de mi arra törekszünk, hogy a magyar vívók a legnyugodtabb körülmények között készüljenek, na és arra, hogy

a hétvégi férfi kard-világkupán mindenhol nyerjünk. A versenyrendezésben és a páston is!”

 

Nyitókép:: Az orosz Violetta Kolobova egy korábbi, még a háborús időszak előtt rendezett párbajtőr versenyben. (MTI/EPA/Zurab Kurcikidze)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jurajur
2023. március 26. 00:17
Russzofóbia, háborús téboly a köbön.
Kybon
2023. március 26. 00:16
"Származása alapján hátrányos helyzetbe kényszeríteni valakit újabban európai értéknek számít?" - Valójában az a döbbenetes, ahogy a nyugati libsevikek belecsusszantak a nácizmusba, mint dick a nedves p'nciba. Észre se vették, de az ukik mellett egyre erősebb kiállással a banderista szellem is az EU-ba költözött. Európa, ami ma a nagy-Németország, 90 év után ugyanott tart...
NullaSalus
2023. március 26. 00:16
SZÉGYELLD MAGAD! MEGINT OROSZNÁL VÁSÁROLTÁL!
pollip
2023. március 26. 00:16
Helyes! Bojkottáljanak! Aki nem akar, ne menjen! Szegény sportolók.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!