Leclercnek elege van, hogy rasszistának nézik, mert nem térdel le

2020. augusztus 07. 12:14

A Ferrari pilótája szerint a tettek sokkal inkább számítanak a mindennapokban, mint az ilyen formális gesztusok.

2020. augusztus 07. 12:14
null

Ahogy július elején mi is megírtuk, a Forma-1 világában is megjelent a Black Lives Matter tüntetésekről ismert letérdelés, ám a tüntetés eme fajtáját nem minden pilóta volt hajlandó megtenni. Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője egyike annak a hat pilótának, aki idén nem térdelt le a versenyek előtt. A Forma–1-ben a sportág egyetlen fekete versenyzője, Lewis Hamilton vetette fel először, hogy más sporteseményekhez hasonlóan itt is térdeléssel fejezhetnék ki az elkötelezettségüket az egyenlőség mellett és a rasszizmus ellen.

Charles Leclerc minden ilyen alkalommal egy End Racism feliratú pólót viselt, viszont nem térdelt le, ahogy Lewis Hamilton és több más kollégája tette. Leclerc a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon világossá tette, hogy támogatja a rasszizmus elleni harcot, de úgy gondolja, hogy a tények és a tettek sokkal inkább számítanak a mindennapokban, mint az ilyen formális gesztusok, amelyek sok országban vitatottnak számítanak.

A hétvégén esedékes Silverstone-i futam előtt Leclerc a Twitteren fejtette ki ismét a véleményét az ügyben. Azt írta, szomorú, hogy sokan úgy manipulálják a szavait, hogy abból azt lehessen leszűrni az újságcikkekben, hogy ő rasszista. „Nem vagyok rasszista és abszolút gyűlölöm a rasszizmust. A rasszizmus gusztustalan” – írta közösségi oldalán a Ferrari versenyzője.

 

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2020. augusztus 09. 11:33
s ki nema volt vagy csupan lelkesedni rest, mar azt is gyuloltek akar a pestisest
balsors
2020. augusztus 08. 12:17
Aki nem térdel egyszerre az rasszista, épül a szép új világ.
Rockpapa
2020. augusztus 08. 07:09
Térdeljen le az aki valaha vétett egy embernek a bőrszíne miatt.Én biztos nem,tehát nem térdelek,és kész.
Mandolini
2020. augusztus 07. 18:18
Aki letérdel az gerinctelen. Sajnos Hamilton is az. Fehér ember nem fog SOHA behódolni a feketéknek. Legalábbis itt Kelet-Közép Európában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!