NB I-es beharangozó: a Betis után a Mezőkövesd is meglepi a Fradit?

2021. november 26. 23:22

Új sorozatunkban az aktuális élvonalbeli fordulót a mérkőzésekkel kapcsolatos statisztikákkal, érdekességekkel harangozzuk be. Kellemes böngészést!

2021. november 26. 23:22
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

14. forduló

november 27. szombat

Tud-e csodát tenni az MTK-val Márton Gábor?

Kisvárda Master Good – MTK Budapest (m4 Sport)

Kisvárda, 14.45

A 8. élvonalbeli mérkőzés előtt nagy meglepetésre a Kisvárda áll sokkal jobban: Lucasék ötször diadalmaskodtak, és mindössze egy-egy döntetlent és győzelmet adtak át a fővárosiaknak. A közelmúltban mindkét együttesnél trénerváltásra került sor. Míg a szigetközieknél

a sikeredző, Joao Janeiro kurtán-furcsán Dunaszerdahelyre távozott,

addig a Hungária körúton a Giovanni Constantino kirúgása után ideiglenesen tevékenykedő Teodoru Vasziliszt Márton Gábor váltotta. A legutóbb a MOL Fehérvárnál tevékenykedő mester eddig koronavírusos megbetegedés miatt nem tudott meccselni, most már teljesen egészséges, és debütálása előtt annyit nyilatkozott az MTK hivatalos honlapjának: azért is vállalta el a munkát, mert ennek a csapatnak nem a kiesőzónában kell tartózkodnia. A Kisvárda ebben az idényben bátor támadójátékáról is híres, de véleményünk szerint az MTK-játékosok összekapják magukat. Tippünk: 1-1.

A papírforma Vidi-sikert ígér

MOL Fehérvár – Gyirmót FC Győr (m4 Sport)

MOL Aréna Sóstó, 17.00

A két csapat élvonalbeli múltja nem mondható veretesnek, hiszen csupán az ötödik meccsre kerül sor az élvonalban. Cseppet sem meglepő, hogy egyértelmű a fehérváriak fölénye: három győzelem után éppen idén augusztusban engedélyeztek egy döntetlent (1-1) a győrieknek. Érdekesség, hogy a debütáló 2016. augusztusi meccs résztvevői közül a Vidinél a sérült Kovácsik Ádám és a válogatott Loic Nego, míg a Gyirmótnál Simon András jelenti az állandóságot. Mivel a Fehérvár a hazai meccseit általában hozza, és a szívós Gyirmót nem tűnik verhetetlen ellenfélnek, a tippünk: 2-1.   

Elkezdi a felzárkózást az Újpest?

Budapest Honvéd – Újpest FC (m4 Sport)

Bozsik Aréna, 19.30

Bár az MTK elleni meccs előtt a hazai B-közép céltáblája Horváth Ferenc volt, a magabiztos siker (3-0) egy időre talán békét hoz a Bozsik Arénába. A kispestiek balszerencséje:

a DVSC magabiztos legyőzése minden bizonnyal gátakat szabadít fel az újpesti játékosokban,

mindenesetre sokat elmond, hogy a múlt heti mérkőzés volt az első a szezonban, amelyen Beridzéék három gólt tudtak szerezni. A szombati lesz egyébként a közös történelem 214. bajnoki mérkőzése, az összesített mérleg jelentős lila-fehér fölényt (104 győzelem, 54 döntetlen, 55 Honvéd-siker) mutat, valami most is azt súgja nekünk: az Újpest nem marad pont nélkül. Tippünk: 2-2.

Joan Carrillo - még egy vereség nem fér bele... Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Joan Carrillo - még egy vereség nem fér bele... Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

november 28. vasárnap

Három gól tuti, hogy lesz!

Debreceni VSC – Paksi FC (m4 Sport)

Debrecen, 13.30

Ebben a párosításban óriási a Loki-fölény, hiszen a debreceniek 16 győzelmnél és 13 döntetlennél járnak, míg a paksiak csupán ötször győztek. S nem csak azért mondjuk, hogy sok találat várható, mert két gólerős csapat találkozik egymással, hanem azért is, mert a számok nem hazudnak: ebben a párosításban az utolsó 9 bajnoki nem kevesebb, mint 41 gólt hozott, amely 4,55-ös átlagot jelent! Joan Carrillo még egy vereséget nem engedhet meg magának, ezért a tippünk: 2-1.

Kétszer egymás után nem szokott kikapni a Puskás

Puskás Akadémia - Zalaegerszeg (m4 Sport)

Pancho Aréna, 15.45

Az első osztályban eddig mindössze hétszer találkozott egymással a két klub, és kisebb meglepetésre a zalaiak már négyszer győztek, a felcsútiak viszont csupán kétszer diadalmaskodtak. Mivel ebben a szezonban a Puskás Akadémia kétszer egymás után még nem kapott ki (s az előző fordulóban, Pakson 4-1-re kapituláltak Plsekék), ezért a tippünk: 2-1.

A Kövesd csak kétszer győzött, de nem esélytelen

Mezőkövesd-Zsóry  – Ferencváros (m4 Sport)

Mezőkövesd, 18.00

E párosítás 18 első osztályú mérkőzést számlál, melyből a Fradi – négy döntetlen mellett – tizenkettőször győzött, a két kövesdi diadalra 2016 decemberében (2-0), és 2020 februárjában (3-0) került sor. Mivel Supka Attila irányításával még nem kapott ki a Mezőkövesd, (3 győzelem, 2 döntetlen), és

a Ferencváros a sevillai kirándulásból nem csak fáradtan, hanem kissé megtépázva tér haza,

ezért kisebb meglepetésre számítunk! Tippünk: 1-1.

Nyitókép: az augusztusi FTC - Mezőkövesd mérkőzés is kemény csatát hozott Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ezért regisztráltam
2021. november 27. 23:21
Jó kis elemzés (meg is játszottam ezt IS, persze csak a végeredményeket, nem a gólarányokat), de azért a magam részéről a debreceni és mezőkövesdi mérkőzésen inkább vendéggyőzelmet várok... szerk1.: eddig (szombat este) csak a Kisvárda-MTK tűnik valamelyest melléfogásnak (5:0 lett) - a Honvéd-Újpest tényleg simán lehetett volna döntetlen is.
bölcsbagoly
2021. november 27. 16:45
Sok huhogó! A Fradi alig egy hónap alatt 7 mérkőzést kell játszon, mig a hazai ellenfelek 4-et (a Puskás 5-öt). Egy amúgy is fárasztó ősz után. A mostani EL csoportja a BL-ben is szerepelhetne. Szinte valamennyi lehetséges ellenfelének a költségvetése és értéke a többszöröse az FTC-ének. Hazai viszonylatban kiemelkedik, a nemzetközi mezőnyben is elmegy a csapat játéka. A fanyalgók mutassanak nála jobb hazai csapatot. A környékbeliekkel összehasonlitva nem gyengébb, legfeljebb kevésbé szerencsés az ellenfelek tekintetében. Ami meg a nyugatiakkal való hasonlitgatást illeti, az irreális.
Tőzeg Áfonya
2021. november 27. 12:10
"Egy kivétel van, akiben van becsület: Szalai Ádám." Az egész írásoddal egyet írtek. Az utolsó mondattal különösen. Sajnos ő is pályafutása vége felé jár.
Gyzoltan
2021. november 27. 12:10
Az ilyen nemzetközi szerepléshez igazán nem kellenek a külföldi játékosok... A világpolgár domináns internacionalista Csányi csámpás allűrje, hogy a magyarnak hazudott focicsapatok is internacionalisták, s ha lehet szivárványosak legyenek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!