Olimpikon vezeti a Dakart

2022. január 12. 18:47

A 2012-es londoni olimpia bronzérmes sportlövője, Nasszer al-Attijah vezeti a Dakar-ralit kétharmad táv után, a kilencszeres rali-világbajnok Sébastien Loeb előtt. De az autóversenyzés egyik legnagyobb legendájának számító Carlos Sainznak is jutott siker, aki a sivatagi verseny első szakaszgyőztese lett elektromos (valójában hibrid) hajtású autóval.

2022. január 12. 18:47
null

Mihályi Csaba – a Racingline.hu szerzőjének írása a Mandiner Sporton

A karaván 44. alkalommal vágott neki a Dakar-ralinak, amely már réges-régen nem Párizsból indul és nem a szenegáli fővárosban ér véget. Sőt, néhány év dél-amerikai kitérő után idén immár harmadszorra a Közel-Keleten, Szaúd-Arábiában rendezik a versenyt.

Ettől persze nem lett könnyebb a megméretés, és az első 10-15 autót leszámítva mindenkinek csak a célba érés lebeg a szeme előtt, nem a helyezés. Na de a legnagyobb publicitást az elsők kapják, és nem is teljesen alaptalanul.

Egyébiránt al-Attijahról elmondhatjuk, hogy ő az egyik legsokoldalúbb sportoló. Pályafutását raliversenyzőként kezdte, ám részt vett sivatagi lóversenyeken is, majd a katari uralkodó felkérésére egy olimpiai számba, a lövészetbe is belevetette magát és 2016-ig hat olimpián képviselte hazáját.

Londonban bronzérmet szerzett 2012-ben az ötkarikás játékokon.

A legjobban azonban a Dakaron teljesített, és az idei győzelmi szándékának fényében is kezdte a versenyt, és Mathieu Baumel navigálásával már az első szakaszon az élre röpítette a Toyota GR DKR Hiluxot.

A katari Nasszer al-Attijah francia navigátora, Matthieu Baumel társaságában vezeti Toyotáját a szaúd-arábiai Dakar-rali tizedik, Vadi ad Davaszir és Bisha közötti 374 kilométeres szakaszán 2022. január 12-én. MTI/EPA/Yoan Valat

Ebben sokan próbálták őt megakadályozni, többek között az Audi, amely igazi innovatív csodafegyverrel és sztárpilótákkal szállt be idén a sivatagi versenyzésbe. Fogták a DTM-ben jól bevált benzinmotort, valamint a Formula–E-ben szintén bizonyított elektromos hajtást, és összeházasították az RS Q e-tronba. A megoldás lényege, hogy a nagy hatékonyságú benzinmotor termeli az áramot, de az autót magát elektromos motorok mozgatják. Ezzel egyébként visszatértek a hibrid autózás több évtizeddel ezelőtti eredeti elképzeléséhez.

A versenyen nem jártak túl nagy sikerrel, bár ez nem a technológián múlott.

A 14-szeres győztes, Stéphane Peterhansel már az első szakaszon ütközött, a kétszeres rali-világbajnok és négyszeres Dakar-győztes Carlos Sainz pedig ugyanitt eltévedt, és ők ketten akkora hátrányt halmoztak fel, hogy mindkettőjük számára elúszott a győzelem reménye.

Később épp Peterhansel segítette ki csapattársát, amikor Sainz futómű törés miatt vesztegelt, megállt mellette és a saját autójából szerelte ki a szükséges alkatrészt, ő maga pedig türelmesen megvárta a szervizkamiont. Hihetetlen, de Sainz alig egy órát veszítette a sivatagi alkatrészcserével.

A spanyol Carlos Sainz, a Team Audi Sport versenyzője és honfitárs navigátora, Lucaz Cruz a szaúd-arábiai Dakar-rali második, Hail és al-Artavija közötti 339 kilométeres szakaszán 2022. január 3-án. MTI/EPA/Yoan Valat

Egy kis részsiker azért jutott az Audinak is.

A harmadik szakaszt Sainz nyerte, amivel ő lett a verseny történetének első elektromos hajtású győztese.

Később Peterhansel is feliratkozott a győztesek listájára, ami mutatja, hogy az Audi jó úton jár.

Na de térjünk vissza al-Attijahhoz, aki egy pillanatra sem engedte ki kezéből az első helyet és a hétfői, nyolcadik szakasz után már 37 perc előnnyel vezetett, ami még a Dakar szintjén is elég nagynak mondható.

Pedig az üldözője sem akárki. Ha al-Attijahot sokoldalú sportolónak neveztük, akkor a francia Sébastien Loeb az egyik legsokoldalúbb autóversenyző. Kilenc rali-világbajnoki címével abszolút csúcstartó, és ő volt az első és jelenleg is az egyetlen, aki három különböző FIA világbajnoki sorozatban – rali, túraautó és rallycross – tudott futamot nyerni. De győzött a Dakarhoz hasonlóan őrült versenynek tartott Pikes Peak hegyi felfutón, sőt, van egy második helye a Le Mans-i 24 órás futamról is, és nyert FIA GT és Extreme–E versenyt is. Az idei a hatodik próbálkozása a Dakaron, és bár van már két dobogós helyezése, elképzelhetjük, mennyire hiányzik ez a győzelmi trófea a gyűjteményéből.

A francia Sébastien Loeb, a Bahrain Raid Xtreme versenyzője és belga navigátora, Fabian Lurquin a szaúd-arábiai Dakar-rali negyedik, al-Qajszuma és Rijád közötti 465 kilométeres szakaszán 2022. január 5-én. MTI/EPA/Yoan Valat

Loeb egy különleges csapatban versenyez, autóját a brit Prodrive készíti fel – amely korábban többek között a Subaru és a MINI rali-vb programját és az Aston Martin endurance-vb programját is vitte – a fejlesztés és a versenyzés finanszírozását pedig Bahrain állja.

A második szakaszt Fabian Lurquin navigálásával a francia versenyző nyerte, aki ekkor három és fél percre faragta hátrányát al-Attijahhal szemben. A harmadikon azonban egy műszaki hiba miatt ez a hátrány a tízszeresére nőtt. Aztán volt egy eltévedése is. A hetedik és a nyolcadik szakaszon viszont faragott a hátrányából.

Al-Attijah ugyan még mindig 32 perc előnnyel vezet,

amit tiszta körülmények között lehetetlen ledolgozni a hátralévő szakaszokon, de a hétfői műszaki hibája mutatja, a Toyota sem sebezhetetlen, így még bármi megtörténhet.

A motorosoknál igazán szoros a verseny, hiszen a brit Sam Sunderland Gasgasszal alig három perc előnnyel vezetett az ausztrál Matthias Walker KTM-je előtt. Majd újra változott a sorrend: jelenleg a francia Adrien van Beveren áll az élen, öt perccel a második Sunderland előtt és hat perccel előzi meg a harmadik Pablo Quintanillát.

A kamionoknál az orosz katonai alakulat szigorával versenyző Kamaz Master csapat tarol, a versenyzői az első három helyen állnak. A házi versenyben Dmitrij Szotnyikov 10 perc előnnyel vezet Eduard Nyikolajev előtt.

A Dakar két magyar résztvevője, Darázsi Zsolt és Szalai Norbert a kamionos értékelés 47. és 52. helyén áll.

A verseny pénteken ér véget.

 

Nyitókép: A katari Nasszer al-Attijah francia navigátora, Matthieu Baumel társaságában vezeti Toyotáját a szaúd-arábiai Dakar-rali kilencedik, Vadi ad Davaszir és Vadi ad Davaszir közötti 287 kilométeres szakaszán 2022. január 11-én. MTI/EPA/Yoan Valat

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!