Kovács Zsófia történelmi Eb-bronzérmet szerzett gerendán Antalyában

2023. április 16. 14:15

Soha nem szerzett még gerendán magyar tornásznő Európa-bajnoki érmet, Kovács Zsófia gyűjteményében is ez első a legbizonytalanabbnak számító szeren. Nagyszerű gyakorlatot mutatott be, de óvnia kellett a magyar csapatnak, hiszen először a negyedik helyre pontozták őt a versenybírók, s csak az újraértékelés után változtattak a pontszámán, így szerzett bronzérmet a dunaújvárosi tornásznő.

2023. április 16. 14:15
null
Csisztu Zsuzsa
Csisztu Zsuzsa

Sikersztori Kovács Zsófia Eb-szereplése

Sikersztorinak volt tekinthető már eddig is Kovács Zsófia Európa-bajnoki szereplése, hiszen a csapatban szerzett értékes negyedik hely után a 2017-es évet követően megismételt összetett Eb-ezüstérem mellett hatalmas szakmai ugrás, hogy Zsófia a négyből három szeren is döntőbe tudott kerülni a kontinens legjobb nyolc tornásznője közé.

A felemáskorlát tegnapi döntőjében egy, a leugrást követő nagyobb ellépés miatt maradt le az éremről, így az ötödik helyen zárt, így a döntő másik magyar résztvevője, Székely Zója, a hatodik lett.

Nagy várakozásokkal néztünk a mai nap elébe, hiszen a hátralévő két női szeren, gerendán és talajon is döntős Zsófia ráadásul nagy anyagerővel bíró gyakorlataival az esélyesek között várhatta a finálét.

Kovács Zsófia kifejezetten szép és nehéz gyakorlatában domináltak a gimnasztikus és akrobatikus kapcsolatok, amelyek kivétel nélkül jól sikerültek. 

Stabilan és szépen tornázott, minimális megingásai voltak csupán, a végén pedig a duplaszaltós leugrást is szépen hajtotta végre, a leérkezésnél kicsit ellépett, mégis úgy tűnt, valami kifogásolni valót találhattak a bírák, mert elsőre 13,500 pontra értékelték a gyakorlat, amivel a negyedik helyen zárt volna Zsófi. 

A képen: Kovács Zsófia gerendán épp japánszaltó közben. Történelmi bronzérmet szerzett gerendán. Fotó: OZAN KOSE / AFP
A képen: Kovács Zsófia gerendán épp japánszaltó közben. Történelmi bronzérmet szerzett gerendán. Fotó: OZAN KOSE / AFP

Azonnal óvott a magyar küldöttség - szabályok szerint ezt rögtön meg kell tenni, ha valamilyen elemértékeléssel nem értenek egyet a gyakorlat D, vagyis a nehézséget elbíráló értékelésénél -, s

az óvást elfogadták, így utólag megemelték Zsófia pontszámát, 13,700-re és ezzel feljött a harmadik helyre.

Úgy lett végül tehát harmadik, hogy azonos ponttal zárt a második Manila Espositóval, de az olasz a kivitelezésben, vagyis az E pintszámában jobb volt, s holtverseny esetén ez a szabály dönt.

Gerendán ez a magyar torna első Eb-érme, s ezzel Zsófia olyan olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint például az olimpiai bajnok Keleti Ágnes és Korondi Margit, vagy a világbajnoki bronzérmes Ducza Anikó.

Zsófia talajon is döntőben szerepelt, ahol ugyan nagyobb, látványos hiba nélkül mutatta be a gyakorlatát, de az előreszaltós sorából sajnos mindkét lábbal kilépett a szőnyegről és több sorában is pontatlan volt a megérkezés, így az érmes pozícióról viszonylag hamar le kellett mondania, gyakorlatára végül 12.733 pontot kapott, amivel a nyolcadik helyen végzett. 

A képen: Kovács Zsófia a talajdöntőben, duplaszuplé közben. Fotó: OZAN KOSE / AFP
A képen: Kovács Zsófia a talajdöntőben, duplaszuplé közben. Fotó: OZAN KOSE / AFP

Zsófi Eb-remeklése ugyanakkor mindenképpen megsüvegelendő, még akkor is, ha az értékelés objektivitásához azért meg kell jegyeznünk, hogy a tornanagyhatalomnak számító oroszok és fehéroroszok a háborús bojkott miatt nem lehetettek ott ezen az Európa-bajnokságon. 

A férfiaknáll Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián került a nyújtó fináléba.

Mészáros Krisztofer elsőként szerepelt a szólításban a döntő során, gyakorlata jól sikerült, de talán hiányoztak belőle a repülő elemek kombinációi, ugyanakkor a leugrást követő is ellépésen túl, a gyakorlat jól sikerült. Végül az ötödik helyen zárt, miközben a másik magyar döntős, Balázs Krisztián a nyolcadik lett végül. 

Eredmény:

nők:

gerenda, Európa-bajnok:

Sanne Wevers (Hollandia) 13,800 pont
2. Manila Esposito (Olaszország) 13,700
3. Kovács Zsófia 13,700

 

A nyiótóképen: Kovács Zsófia történelmi Eb-bronzával gerendán. Fotó: OZAN KOSE / AFP

 

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2023. április 16. 15:41
Bocs, azt hittem, hogy az összetett ezüstről van szó. Ejnye Mandiner, arról miért nem írtatok?
brekker
2023. április 16. 15:37
Pontozásos sportág, ezt el kell viselni.
brekker
2023. április 16. 15:36
Él még a magyar virtus, még, ha nem is szponzorálják úgy, mint a focistákat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!