Éljük meg a nemzeti identitásunkat! – a vitézzé avatott Varga Viktor a Mandinernek

2023. június 05. 17:23

Az 1956-os Vitézi Lovagrend a hétvégén tagjai közé fogadta és vitézi címet adományozott Varga Viktornak. Az indoklás szerint azért, mert az énekes a „nemzeti érzésnek tanúbizonyságát adta.”

2023. június 05. 17:23
null
Sal Endre
Sal Endre

A zeneszerzés mellett versírással és festészettel is foglalkozó énekes (aki opera szakon végzett a miskolci egyetemen) az utóbbi időben számtalanszor hangsúlyozta, ráébredt, hogy mennyire fontos a nemzeti identitás, a hagyományőrzés, s ennek jegyében például a Hazám, hazám Bánk bán-áriát is a saját képére formálta és megírta a Nemzeti Lovasszínház felkérésére a Fehérlófia című musicaljét, amely a magyarság őstörténetével foglalkozik. Gyanítható, ezek alapján érezte úgy a Vitézi Lovagrend, hogy az énekes méltó a vitézi címre. A most kapott titulust amúgy használni fogja, büszke rá, ennek jele, hogy már az Instagram-fiókjának is Vitéz Varga Viktor a neve.

A Mandiner kérdésére azt is elárulta, miért lett fontos az életében a nemzeti identitás kérdése: „A külföldi utazásaim során azt láttam, hogy Peruban vagy éppen Indiában az emberek jelentős része népviseletben jár. Nem hagyományőrzésből, hanem azért, mert ez a nemzeti identitásuk része. Itthon ellenben a népviselet egyre kevésbé jellemző. De ez nem csak a népviseletről szól. Sok országban tisztelik, szeretik és megélik a hagyományaikat az emberek. Itthon ellenben vannak, akik egyenesen cikinek tartják, amin persze nem csodálkozom, hiszen

– mondta Varga Viktor a Mandinernek. Az énekes szerint amúgy a nemzeti érzést nem lehet csak úgy megkapni: „Az erdélyi vagy felvidéki emberek, akik elszakadtak az anyaországtól, jobban megélik ezt az érzést, itthon viszont sokan keresik a nemzeti identitásukat. Én abban szeretnék inspirációt nyújtani az embereknek, hogy rátaláljanak, visszataláljanak ehhez a csodálatos érzéshez. Azokhoz az érzésekhez, amelyek az anyaországban is átitatták a mindennapokat, a nagyszüleink, dédszüleink életét, ám tudatosan elfeledtették a későbbi generációkkal.”

Varga Viktor vitézzé avatását igazoló oklevél. Fotó: Instagram/vitezvargaviktor

Arra a kérdésre, hogy mikor kezdte érezni, hogy az identitás kérdésében mondanivalója van, elmesélte, hogyan született például a Hazám, hazám című átirata. „Nem is olyan régen, sok-sok munka és lemondás után megvásároltam életem első házát. Vettem egy szeletet a magyar anyaföldből. Olyan érzelmi impulzus ért, hogy ültem a teraszomon a naplementében és

Mikor felvetjük, hogy ez a Varga Viktor sokaknak meglepetés lehet, hiszen nem ehhez szoktak hozzá, ő a következőket válaszolta: „Folyamatos változásban vagyok. Úgy érzem, egyre többen látják, érzik, hogy én egy közvetítő vagyok, aki most arra inspirálhat sokakat, hogy megéljék a magyarságukat. Ami fontos az önbecsülésünk és a jövőnk miatt is” – összegzett Varga Viktor.

Nyitókép: Varga Viktor. Instagram/vitezvargaviktor/@zolibertli

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alkaloidablog
2023. december 28. 23:26
Ez nem egy rabbi?
Anja Hess666
2023. június 09. 23:42
MILYEN "vitéz" ?? :o DE HÁT EZ EGY LIBSI DROGOS ZSOCSKOS MIDÓ ! Lehet, hogy ez a fér eg buzi is, és vegán ... XD
KBA98
2023. június 06. 17:03
Ez egy vicc?
asiati
2023. június 06. 09:21
Magamutogató ripacs a jurtából. Költözz össze az Alekosszal, egy színvonal. Megélhetési celeb mind.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!