Amerikai álom, ütővel, labdával, kesztyűvel

A World Series az amerikai baseball-bajnokság döntősorozata. Egy fél évnél hosszabb bajnokság lezáró szakasza. Amely után egy csapat képletesen a mennybe megy, a valóságban pedig a Fehér Házba, mert a mindenkori amerikai elnök a rezidenciáján gratulál az Újvilág új hőseinek. Ez megszokott dolog arrafelé, ahogy az is, hogy

Idén erre a dobásra április 1-jén került sor, és ezzel kezdetét vette egy végeláthatatlan sorozat. A 30 csapat mindegyike egyenként 162 találkozót vívott október elejéig, ekkor az amerikai sportokban megszokott logikátlan módon mindkét ún. főcsoportból 3-3 társulat bejutott a rájátszásba, és további 2-2 egy plusz mérkőzést vívhatott ezért. Ez utóbbi találkozókat „wild card games”-nek nevezik, ennek (mivel más sportokban is ismert ez) van magyar megfelelője, szabad kártyáért zajló küzdelemnek hívják. 

Az Amerikai Ligában ezt az a New York Yankees vívta, melynek a logóját hazánkban is mindenki látta már, csak a többség nem tudja, hogy arról van szó. Ez az a bizonyos egymásba fonódó N és Y betű, mellyel díszített baseball-sapkát több tízezren hordanak nálunk, és több millióan az öreg kontinensen. Ez is bizonyítja, hogy valamilyen formában mindenki találkozott már a baseball-lal Európában is, nálunk is. Nem kevés amerikai filmben van olyan jelenet, ahol ezek a „pizsamás emberek” feltűnnek ütővel a kézben, aztán repül a labda, mindenki rohan, valaki 5-6 métert hason csúszik a salakon, majd tucatnyian vitatkoznak. Röviden ez a baseball lényege.

Ám mielőtt a rájátszás -- a sportág megszállott hívein kívül nálunk senkit nem érdeklő -- eseményeiről lesz szó, álljon itt néhány gondolat magáról a játékról! Persze nem részletesen, csak úgy „felismerés szintjén”, mert a többszáz oldalas szabálykönyv nem éppen szórakoztató olvasmány.

A lényeg, hogy a baseball (melynek szintén nincs elfogadott magyar fordítása, az itt-ott felbukkanó „alaplabda”  vagy "bázislabda" kifejezés nem honosodott meg) olyan mint a Ne nevess korán társasjáték. Csak sokkal fárasztóbb, és kissé veszélyesebb is. A négyzet alakú pálya négy csúcsán négy bázis van, a cél az, hogy a kezdőponton „husánggal” a kézben megjelenő pizsamás elüsse a labdát, lehetőleg olyan messzire, hogy

Ez persze csak akkor sikerülhet neki, ha kiüti a labdát a stadionból, de legalábbis a nézők közé. Mivel ez nem túl gyakori eset (egy komoly meccsen 3-4-nél többször nem fordul elő) más módon kell elérni, hogy a ütő körbe érjen a pályán, mert

Praktikusan ez úgy néz ki, hogy az első pizsamás elüti labdát, elfut az egyes bázisra, majd jön a kettes számú pizsamás, aki üt, és ekkor már ő fut az egyesre, az előbbi meg a kettesre. Így aztán előbb-utóbb az első ütőből lett futó visszaér a kezdőpontra, és ekkor kap pontot a társaság. A békés futást persze több tényező teszi viharossá, ugyanis az ellenfél játékosai kilenc emberrel megszállják a pályát, összeszedik az elütött labdát, és ha hamarabb juttatják azt a futó előtti bázisra, akkor azt a játékost kiejtik. Mint a Ne nevess koránban.

Egy játékrész, (amit inningnek neveznek) fele addig tart, amíg sikerül kiejteni három embert a támadó csapatból. Az inning másik felében szerepcsere történik, az addig védekező kilenc ember meghatározott sorrendben érkezik a husánggal, és a korábban ütők, most „fogdmeg”-ekké válnak. Ezek a baseball látványos részei, de aki  látott már egész meccset, azt tudja, hogy ezek a dinamikus jelenetek csak ritkán tarkítják a statikusokat. Ugyanis

Egy dobó a négyzet közepéről borzalmas sebességgel hajigálja a labdát a fogónak, és ha az háromszor érvényes felületen halad át, és a köztük lévő ütő nem találja el, akkor az már nem futhat, hanem megszégyenülten lesomfordálhat. Ez az érvényes felület nem túl nagy, kb. 43x60  centis elméleti téglalap, ide kell betalálnia a dobónak kb.19  méter távolságból. Ez azt jelenti, hogy nagyjából egy kézilabda pálya közepéről nem a kaput kell eltalálni, hanem annak egy egészen kicsi részét. Ezért olyan nagy hősök a dobók, ha ez sokszor sikerül nekik. És

A közelmúltban sok országban nézeteltérésbe keveredő társaság tagjai bizonyították, hogy ezzel az ütővel embert ütni viszonylag könnyű, de ezek az utcai harcosok kipróbálhatnák, hogy milyen egy teniszlabda méretű gömböt eltalálni ezzel! A dobón és az ütőn kívül még hős lehetne az a fogó mögött guggoló játékvezető is, aki a vele szemben repülő labdáról megmondja, hogy a képzeletbeli téglalapon ment át, vagy sem, de ő mégsem hős. Először is azért, mert egy szurkoló soha nem fog heroizálni egy bírót, másrészt ez utóbbi sem mindig ítéli meg jól a helyzetet. Ugyan erre már tökéletes technika van (mint a gól jelzésére fociban, vagy a sólyomszem a teniszben) , de Amerikában kötelező az emberi hibákat is belevinni egy sportba. Különben nem kiabálhatnának egymással az edzők, és nem elemezhetnének egy-egy rossz döntést a másnapi újságok 8-10 oldalon keresztül.

Nem állítom, hogy ezen hevenyészett szabályismertetés alapján mindenki ért majd minden jelenetet, ami a World Series találkozóin előfordul, de hátha az alapok kiolvashatóak ebből. Még egy apróság: egy mérkőzés kilenc inningből áll, nagyjából 3-4 óráig tart a World Seriesben.

Akkor térjünk is vissza a rájátszáshoz! Október 5-én a sportág két történelmi csapatának Wild Card-meccsét a Boston Red Sox nyerte a New York Yankees ellen. Így utóbbi nem került a rájátszásba. A másik ágon, a Nemzeti Ligában a címvédő Los Angeles Dodgers győzött a St. Louis Cardinals ellen. Így alakult ki a legjobb nyolc mezőnye. Itt a négy párharcot Division Series-nek hívják, és az egyik fél három győzelméig tart. Itt esett ki „ amerikai oldalon” a tavalyi nagydöntő vesztese, a Tampa Bay Rays és a szintén legendás Chicago White Sox, illetve „nemzeti oldalon” a Milwaukee Brewers és a San Francisco Giants.

A következő kört Championship Series-nek nevezik, itt már négy győzelem kell a továbbjutáshoz, és itt ért véget az idei szezonja a Los Angeles Dodgersnek és a Boston Red Sox-nak.

Aztán másnap ugyanott találkoznak újra  a felek, aztán utaznak Atlantába, és ha kell ismét visszamennek Houstonba. Ugyanis ez a széria is az egyik csapat csapat négy győzelméig tart, vagyis legkorábban (magyar idő szerint) vasárnap hajnalban hirdethetnek bajnokot Atlantában, legkésőbb jövő csütörtökön Houstonban.

Aki a következő napokban amerikai ismerősével szeretne beszélni, az feltétlenül tájékozódjon a sorozat aktuális állásáról, mert most a tengerentúl minden erről szól. És lehetőség szerint ne telefonáljon az ottani idő szerint este, mert akkor az egész ország a képernyőkre tapad.

A nyitóképen: Az idei World Series egyik csapata, a Houston Astros ünnepel, amikor 2017. november 1-jén utoljára megszerezte a trófeát.

(MTI/EPA/Eugene Garcia)